2018 legfrissebb lakberendezési trendjei

2018 legfrissebb lakberendezési trendjei

Címlap / Otthon / Dekor / 2018 legfrissebb lakberendezési trendjei

Az otthonunkat nem feltétlenül alakítjuk át minden egyes szezonban, de sokszor akár néhány kiegészítővel, jelzésértékűen is jelezhetjük, hogy követjük a trendeket. Persze még erre sincs szükség ahhoz, hogy egyszerűen csak élvezzük a szebbnél szebb lakberendezési fotókat – de lássuk, mi lesz az, amivel 2018-ban biztosan sokat találkozunk majd a lakberes fotókon!

Festett vászon

Óriási, buja virágminták és kellemes, gazdag textúrák a bútorokon, tapétaként a falon és szőnyegként a padlón – vannak top lakberendezők, akik azt jósolják, a romantikus country stílus egy elegáns csavarral és némi sikkel karöltve, amolyan country glam-ként fog berobbanni a lakberendezési trendekbe.

Egy biztos: mi nem láttuk jönni, de most, hogy a képeken nézzük, úgy véljük, meg tudnánk szeretni.

Talán csak arra kell figyelni, hogy elég tér jusson a mintáknak, mert egy kis helyiséget könnyen összenyomhatnak.

Nagy visszatérők a színek között

A sokáig mellőzött, aztán tavaly visszatért zöld mellett a lakberendezők szerint lesz még egy árnyalat, amit ismét felfedezünk, ez pedig a sárga.

Akinek most összeszaladt a szemöldöke, mert a sok konyhából még mindig kirobbanthatatlan napsárgára gondol, azt gyorsan megnyugtatjuk: nem ez, sőt nem is a ’70-es években népszerű árnyalat tér vissza, sokkal inkább egy barnás, földes, okkeres sárgára kell gondolni, ami egyszerre hoz majd játékosságot és megnyugtató, természetes hatást az életterünkbe.

A csempék között is új szelek fújnak

Vannak előrejelzések, melyek szerint a csupafehér, klasszikus metrócsempék kora is leáldozott a konyhában, és helyettük a négyzetes, vastagabb, színesebb és rusztikusabb hatást keltő csempék térnek vissza.

Bár a színes csempék nekünk is nagyon tetszenek, vannak kétségeink afelől, hogy a magazinfotókból a mindennapokba is bekerül-e ez a trend.

A csempézés ugyanis drága mulatság, és divathullám ide vagy oda, sokan valószínűleg inkább maradnak egy olyan visszafogott színnél, ami 10 év múlva is megállja a helyét, mint egy most divatos és drága mintánál, ami esetleg pár év múlva kimegy a divatból.

Meglátjuk, átveszik-e a színes burkolatok a hazai konyhákat – 2018 ezt a választ is elhozza.

Melengető részletek

A lakberendezők egyetértenek abban, hogy 2018-ban sokkal nagyobb figyelmet fordítunk a részletek felé, nagyobb hangsúlyt kapnak az apróságok, és miután az elmúlt években minden fehér, szürke vagy bézs volt, most a kisebb kiegészítőkön melegebb, barátságosabb vagy akár régről ismerős színek jelennek meg.

Az ezüst színű csaptelepeket például leválthatják a réz, vagy akár arany színű csapok, amelyek az antikkal kacsintgató friss trendekbe egyébként is szépen beleillenek.

Bársony bútorok

Az elmúlt években a lakberendezés letisztult, időt álló, kortalan anyagokról, színekről és formákról szólt, de lehet, hogy a nagy biztonság után most ismét a kényelem és az otthonosság kerül előtérbe, és beruházunk majd olyan nagyobb bútorokra is, melyek karakteresebbek, ugyanakkor hívogatóak és kényelmesek.

Legalábbis erre enged következtetni, hogy egyre több helyen lehet látni bársony kanapékat színpompás árnyalatokban vagy izgalmas pasztell színekben, és több lakberendezési magazin is azt jósolja, hogy ezek a karakteres darabok meghatározóak lesznek a 2018-as évben.

VIDEO Így tedd fel helyesen a kontúrt, bronzosítót és pirosítót

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!