🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Leves
Barátnőm kivette a hűtőből a levest, betette a mikróba, ami – mint kiderült - nem működött. Ő erre nem gondolt, ezért kiöntötte a levest, szedett egy másik tál levest egy másik tányérba és azt próbálta melegíteni. És én ezt végignéztem.
8/10 A hajad égnek áll
A legjobb barátom 15 évesen húsz percig állt a tükör előtt és nézegette a haját mert nem tudott rájönni arra, hogy a választéka a tükörben miért a másik oldalon van, mint a valóságban. Ő volt az is, aki kihívta a tűzoltókat, mikor a házukban elment az áram, ekkor már 17 éves volt.
Nem a barátom, hanem a főnököm – egy középkorú férfi – volt az, aki elfelejtette a jelszavát, így nem tudta használni az iPadjét. Egy ideig próbálkozott, majd közölte, hogy nem baj, akkor vesz egy másikat. Egy másik iPadet. Megkérdezte, nekem adja-e a régit.