Címlap / Életmód / Család / Zsebpénzt a gyereknek? Igen, ha...

Zsebpénzt a gyereknek? Igen, ha megtanítod gazdálkodni is!

Nyissunk számlát neki!

Az elektronikus számla nagyszerű lehetőség a tartaléknak szánt takarékszámla megnyitására is, ahová a gyermeknek magának kell félretennie a havi spórolt pénzt. Célszerű megbeszélni a kamasszal, hogy a kapott pénz hány százalékát tegye félre, és ne mi utalgassunk helyette, hanem tanítsuk meg őt a műveletre.

5 csillagjegy, akivel nem egyszerű a párkapcsolat

Mivel kezdetben csak velünk együtt fér hozzá a számlához, szoktassuk rá, hogy a hó elején megkapott zsebpénzből lehetőleg mindig ugyanazon a napon (például hónap első keddjén) utaljuk át például a 20%-ot a takarékszámlára.

Ezzel párhuzamosan a saját nyilvántartásába is vezesse be a keletkezett tartalékot.

Lelkesítő lesz a fiatal számára, ha látja, hogyan gyarapszik a megtakarított pénze. Fontos, hogy mivel ehhez a tartalékhoz önállóan nem fér hozzá, beszéljük át vele alaposan, mik a céljai a „vagyonkával”. Nem tévedhetünk, ha próbáljuk a hosszú távú takarékoskodás irányába befolyásolni, hiszen könnyen beláthatja, hogy a számára szükséges holmit továbbra is mi, a szülők biztosítjuk, tehát ezt a pénzt nem kell elköltenie. Ne legyünk vészmadarak, de érdemes arról is beszélgetni a kamasszal, hogy mit jelent a vésztartalék, hiszen jó esetben nincsenek ezzel kapcsolatos tapasztalatai.

Olvass még a témában

Összességében igaz, hogy a pénz fantasztikus eszköz a tanulásra, az önfegyelem kialakítására, a felelős gazdálkodás begyakorlására és a gyarapodással kapcsolatos célok átgondolására. Használjuk bátran gyermekeinkkel is, tanítsuk meg őket bánni a pénzzel, hogy felnőtt korukban ne legyenek a rabjai!

Következő cikkünkRossz a kapcsolatod az anyósoddal? Így javíthatsz a helyzetenSajnos nem ritka eset, hogy a feleség nem jön ki jól az anyósával, pedig mindketten szerves részei a férj életének, ezért nagyon fontos lenne, hogy a kapcsolatuk jól működő legyen. Nézzük, hogyan javíthatunk a helyzeten! Bármilyen nehéz is, ha találkozol az anyósoddal, ügyelj a pozitív kisugárzásodra. Mutasd meg neki, hogy…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.