Ahogy idősödsz, egyre többet kéne innod – egy kutatás szerint

Ahogy idősödsz, egyre többet kéne innod – egy kutatás szerint

Címlap / Életmód / Egészség / Ahogy idősödsz, egyre többet kéne innod – egy kutatás szerint

Azt már tudjuk, hogy a megfelelő folyadékfogyasztás nagyon fontos, és hogy egy egészséges felnőttnek a napi 2-2,5 liter felé kell törekednie. De az már kevésbé közismert, hogy az életkorral változik az elfogyasztandó folyadék mennyisége is. Egy friss kutatás szerint például az idősebbeknek lényegesen többet kellene inniuk, mint a fiatalabb társaiknak.

Az Ottawai Egyetem kutatói új, a The Journal of Physiology tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban azzal foglalkoztak, hogy mennyi folyadékra van szüksége az embernek, ahogyan idősödik. A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a megfelelő folyadékfogyasztás nagyon fontos, hiszen ez segít a testhőmérséklet szabályozásában, valamint egy sor egyéb egészségügyi problémát is segít leküzdeni. Az idősebbeknél azonban ez a folyamat kicsit másképp működik, mint a fiataloknál.

A kutatásuk során kiderült, hogy az időseknél a vízivás nem növelte annyira a testhőmérsékletet, és nem csökkentette a hőveszteséget mozgás közben olyan mértékben, mint a fiatalabbaknál. Ez akár laikus számára jól is hangozhat, de a valóság az, hogy a megerőltetés közben az idősebb férfiak szervezete nem tudja az izzadást olyan mértékben szabályozni, hogy az meggátolja a további dehidratációt. Ez nagyobb terhet helyez a szívre, és jobban megemeli a pulzusszámot, mint ugyanennyi folyadékfogyasztás a fiatalabb férfiaknál. 

A kutatók azért választották ezt a témát, mert szinte minden folyadékfogyasztással kapcsolatos kutatás korábban a fiatal felnőttekkel kapcsolatban történt. Ez az első olyan, amely az idősebeket is vizsgálja. Az eredmények rámutatnak, hogy sokkal több különbség lehet a fiatalok és az idősek fiziológiájában, mint korábban gondoltuk. Azért is fontos ezeket a folyamatokat megérteni, mert – ahogy a szakértők is megjegyezték – a társadalom öregszik. Nemsokára olyan időket élünk majd, amikor először lesz több 65 év feletti, mint 18 év alatti a világon.

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»