Nyaralás tesztelő
2009-ben Ausztráliában hirdették meg az állást, így a nyertes a Hamilton sziget gondnoka lett.
Dolga annyi volt csupán, hogy barátnőjével fél éven keresztül – gyakorlatilag – nyaralt.
Az állást egy 34 éves brit férfi kapta meg, ám fanatikusok is pályáztak az állásra, köztük egy olyan férfi, aki figyelemfelkeltés céljából leugrott egy floridai hídról. Olvass még a témában
A saját vállalkozás árnyoldala, amit csak akkor értesz meg, ha már benne vagy
„Elkezdte terjeszteni, hogy viszonyom van a takarítóval” – Kollégák, akik alantas eszközöket választottak, hogy előbbre jussanak a ranglétrán
5 szakma, ami gyorsabban öregít – pedig nagy szükség van rájuk
„Ameddig csak élek, dolgozni fogok!” – Ezért veszélyes ezt mondani
Nászút tesztelő
Denise Duffield-Thomast azért fizeti egy utazási iroda, hogy párjával hat hónap alatt bejárjon tizenkét nászút célpontot. A hölgynek számos más állása is volt eddig, többek között dolgozott jótékonysági szervezetnél is, ahol megismerte párját.
Esküvőt tartottak Angliában és Ausztráliában is, és ebből jött az ötlet, mellyel megnyerte az álommunkát: mind a tizenkét tesztelendő helyen megerősítik fogadalmukat.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






