Megosztom veletek: a legviccesebb családi történeteim a nyúlról

Édesapámék kertje olyan, mint a varázskert. Hatalmas, hat méter magas a mogyoróbokor, és jellemzően minden növény és állat azt csinál ebben a kertben, amit akar. Természetesen van egy hatalmas fehér nyuluk is, akinek ketrece folyamatosan nyitva van, létének alapja pedig az éltes kora iránti tisztelet. Nem tudom, hogy mit tudnak a nyulak, talán csak jelenlétük, nyugalmas legelésük, suta ugrálásuk, szép bundájuk miatt képesek arra, hogy eltereljék a bánatos ember gondolatait.

Gyászoltam, mezítláb sétálgattam a kertben, a nyuszi pedig állandóan a tekintetembe akadt. Tudtomra akarta hozni, hogy nem csak bánat van, hanem földi paradicsom is… csak meg kell látnom őt.

1. A nyúl nem gyáva; a rátámadó kóbor, ,rosszarcú’ falusi macskát olyan erővel tudja oldalba rúgni, hogy annak örök életre elmegy a kedve a nyúlhústól.

2. Nyúl ügyében sose bízz meg a nagyiban, és már beszerzésénél döntsd el, hogy ételként vagy kedvencként nézel rá szívesebben.

3. A nyúl, rágási kényszerének hatékonysága egyenesen arányos ajtófélfáid, küszöbeid, szék- és asztallábaid mennyiségével, árával.

4. Az állatkertbe leadott nyulak nem a földi mennyországba kerülnek, hanem a kígyók gyomrába – gyerekeim nyula éppen ezért, öregség általi halált szenvedett, társai körében egy másik háztartásban, ahol tenyésznyúl volt.

A nyúl nem játék, nem csecsebecse – az a plüss nyuszi. Akkor okoz a legtöbb örömöt, amikor figyeled létét, természetét. Önérzetes, szabad állat, akit nem babusgatni kell, hanem tisztelni, jól ellátni, beszélni hozzá.

Nem elég rajongani érte, nem elég nézni őt. Látni kell. Csak akkor legyen nyula gyerekednek, ha te, felnőtt, képes vagy tiszteletben tartani létét, és képes vagy erre gyerekeidet is megtanítani.