Cukkinipesto pirítóssal
A cukkinit már biztosan számtalan formában elkészítetted, de fogadjunk, hogy pestót még nem csináltál belőle! Pedig isteni!
Hozzávalók: 3 közepes cukkini, 2 tk. só, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1/4 csésze felaprított bazsalikom,1/2 csésze mandula apróra vágva, 1 ek. apróra vágott kakukkfű, 1/2 csésze reszelt parmezán, 1 tk friss citromlé, 1/2 tk reszelt citromhéj, 4 ek. extra szűz olívaolaj, őrölt fekete bors, pirítós
Elkészítés Olvass még a témában
Nem az AI-jal van bajom, hanem azzal, hogy eltűnik a kreativitás
Elfeledett szuperélelmiszerek: 10 szezonális zöldség, amit addig egyél, amíg friss
A fejlődés toronyháza – te hányadik emeleten tartózkodsz?
Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne
A cukkinit reszeljük le és sózzuk meg. Hagyjuk állni 5 percig, majd nyomkodjuk ki belőle a levét. Adjuk hozzá a fokhagymát, a bazsalikomot, a mandulát, a kakukkfüvet, a parmezánt, a citromlevet, a citromhéjat és 3 evőkanál olívaolajat. Keverjük el, sóval, borssal ízesítsük és tegyük hűtőbe egy órára. Tálalás előtt locsoljuk meg a maradék olívaolajjal a pirítóst és erre kanalazzuk a pestót.
Következő cikkünkFélúton az első 5 km lefutása feléSosem szerettem futni. Ami azt illeti, egyáltalán semmiféle sportot sem szerettem sosem, főleg azért, mert béna voltam bennük, és az iskolai testnevelésórákon semmi más élményem nem volt a kudarcon és a megalázottság érzésén kívül. Felnőtt fejjel azért igyekeztem ezt-azt elkövetni azért, hogy kárpótoljam a testem az irodai…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






