Amióta csak beköltöztünk a házunkba, arra vártunk, hogy élvezhessük a teraszunkat. Persze, ahogy a legtöbb felújítás során, úgy ez a projekt nekünk is a sor végére maradt, hiszen előnyt élveztek a beltéri munkák és persze a kerítés. Most azonban végre az otthonunk egyik kedvenc része is sorra került, és utólag azt mondhatom, megérte rá várni. Nem csak azért, mert bőségesen volt időnk átgondolni az elrendezést és a dekorációt, hanem mert éppen egy olyan stílus hódít a lakberendezési tervekben, ami nekünk is nagyon közel áll a szívünkhöz.
Nem túl nagy, de mégis praktikus
Az alapterülete nem túl nagy a teraszunknak, ezért mielőtt bármibe belevágtunk, el kellett döntenünk, mire szeretnénk használni: étkezni, vagy éppen pihenni, lazítani akarunk rajta? Utóbbit fontosabbnak találtuk, mert a sütögetésre, nagyobb baráti társaságok fogadására tökéletesen megfelel az udvarunk – erre a célra így se, úgyse lett volna elegendő a terasz.
Felmerült az is, hogy kialakítunk egy reggelizőt, de mivel mi már nem ketten vagyunk, hanem hárman, mindenképpen nagyobb asztalra lett volna szükségünk, ezzel viszont elvettük volna a lehetőséget attól, hogy kényelmes, „üldögélős” garnitúrát helyezzünk el a bejáratunk előtt. Emiatt úgy döntöttünk, hogy a teraszon legfeljebb nassolni és kávét inni fogunk, ellenben szeretnénk sokat pihenni és nézelődni odakinn.


Emellett nagy vágyam volt, hogy hatalmas balkonládákkal töltsem meg a korlátokat, így idén ezek is sorra kerültek – mivel itt is szerettem volna praktikus dolgokat választani, pozsgásakat, futó, sziklakerti növényeket ültettem. Ezek nem igényelnek mindennapos gondoskodást, csodásan virágoznak, ráadásul többségük télen is esztétikus marad, a hideg hónapokban sem lesz teljesen csupasz a teraszunk.
Még több dekoráció

Ami a díszeket illeti, beszereztünk egy méretes hőmérőt a falra, és rengeteg virágot helyeztünk el a teraszon. Ahol volt egy aprócska zug, oda már került is egy virág – színes, egymással harmonizáló kaspókat választottunk és persze figyeltünk arra is, hogy a lehető legtöbb trópusi hangulatot csempésszük a bejárat ajtó közelébe, úgyhogy sok pálmának, jukkának, agavénak szorítottunk helyet.
Emellett számomra egyértelműen tengerparti hangulatot árasztanak a fűfélék, így ezekből is válogattunk a kertészetben. Szerencsére ez utóbbiak sem éppen kényesek, remekül érzik magukat a teraszon, éppen most bontják a virágaikat, így még fantasztikusabb látványt nyújtanak. Arra is figyeltem, hogy olyan részre tegyem őket, ahol kellemesen jár a levegő, így amikor kicsit fúj a szél, együtt lengedeznek a kaspónyi füvek – itt azonnal fel tudok töltődni.
Mintha egy plusz helyiség lenne
Végül, de nem utolsó sorban a szőnyeg és a lábtörlő tette fel az i-re a pontot. Ezek sok teraszon nem feltétlenül praktikusak, de nálunk lépcsősor vezet a bejárati ajtóhoz, illetve alul töröljük a lábunkat, tehát nem kell azon aggódnom, hogy az összes vendég után porszívózhatok és takaríthatok. Nem is gondoltam volna, hogy ezek a textilek ennyit dobnak majd a környezetükön, azonban a segítségükkel a terasz az otthonunk szerves része lett – kicsit olyan, mintha lenne egy kültéri nappalink is.
Ez az a stílus, ami manapság elsöprő sikert aratott a kisebb-nagyobb erkélyek, balkonok világában, és már értem is, miért. Ismét egyre nagyobb „divat” visszatérni a természethez, rengeteg új otthont úgy terveznek, hogy a nappalit teljesen egybe lehessen nyitni a terasszal – ahol erre nincs lehetőség, ott alternatívát kínál a balkon teljes berendezése.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!