Miért olyan szélsőségesek a vegánok?
A veganizmus egy állatjogi mozgalom, képviselői a vegánok, akik az állatok jogaiért szólalnak fel. A veganizmus csak és kizárólag etikai indíttatású lehet, tehát az állatokat tartja szem előtt. Az ő jólétüket, szabadságukat helyezi a középpontba és hangsúlyozza, hogy az embereknek nem lenne szabad hatalmat gyakorolniuk mindazokon, akik bármilyen formában gyengébbek – főleg nem ilyen szintű erőszak és fájdalom okozása mellett.
Mivel az állatok nem képesek saját érdekeikben felszólalni, a vegánok azok, akik megpróbálnak egyfajta szószólóként szolgálni és az emberek elé tárni mindazt, ami a háttérben zajlik. Sokaknak nem szimpatikusak a vegánok szélsőségesnek titulált megnyilvánulásai. Az igazság viszont az, hogy az emberek ingerküszöbe manapság túl magas a legtöbb területen. Rengeteg vegán rendezvény van kis országunkban is: vegán piacok, piknikek, egyesületek várják az érdeklődőket, de ezek híre nem, vagy alig jut el az emberekig.
Ritkán kerül be a sajtóba az is, amikor egy csapat aktivista békés tüntetést szervez – viszont amikor botrány kerekedik, mert pl. tejet locsolnak szét a boltban vagy művérrel öntik le magukat, akkor azt azonnal felkapják a híroldalak.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ha a vegánok azt szeretnék, hogy meghallják a hangjukat, gyakran muszáj a szélsőségesnek titulált módszerekhez nyúlniuk. Ezért van az, hogy sokan teljesen mást gondolnak a vegánokról, mint ami a valóság. Olvass még a témában
„Újra tervezem a jövőmet!” – Így változott meg az életem, mióta abbahagytam a közösségi médiát
Az étellel örömet okozni az egyik legnagyobb boldogság számomra – interjú a Kálci receptjei blog megálmodójával
Hallottál már az élő teáról? Az „ázalék” így képes gyógyítani
Ki volt a legegocentrikusabb személy, akivel valaha dolgod volt?

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




