Meniére betegség
A betegség oka ismeretlen. A tüneteket az okozza, hogy a belső fülben kórosan felszaporodik a folyadék. Bármely életkorban kialakulhat. Jellemző, hogy fél, egy órán keresztül tart a szédülés. Jellemzően fülzúgás is társul hozzá.
Időszakos hallásvesztés is előfordulhat. Csökkenteni kell a só fogyasztást, nem szabad kávét inni, dohányozni. Sajnos nem gyógyítható, ám türelemmel elérhető a kellő életminőség. Tilos magasban dolgozni, autót vezetni annak, aki ebben a betegségben szenved.
Ne élj együtt vele!
A szédülés leggyakoribb okait igyekeztem felsorolni. A felsorolásból kimaradt a fülgyulladás, hiszen egyértelmű, hogy mivel a fülben van az egyensúlyozó szerv, ez lesz az első, amit egy szédülés alkalmával kivizsgálnak az orvosok. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 3. a numerológia szerint: türelem és elköteleződés
„Minél zaklatottabb vagyok, a férjem annál inkább semmibe vesz” – ez nem ritka dinamika, de mi az oka?
Eltelt egy nap úgy, hogy senkivel nem beszéltem – és meglepően jól esett
Ezt hozza 2026. augusztus 20. a numerológia szerint: finom gesztusok és türelem
A szédüléssel együtt élni nem lehet – mert balesetveszélyes – nem is kell, oka van. Saját tapasztalat, ne szenvedjünk feleslegesen, hanem igenis járjunk a végére. Nekem tíz évembe telt, mire megnevezték a BPPV-t, aminek felismerése után két hónap alatt eltűnt életemből a napestig tartó szédülés.
Következő cikkünk4 mese, amit mutass meg a gyerekeidnek is!Sokan panaszkodnak a mai mesékre, amik túl erőszakosak, nehezen befogadhatóak, vagy egyszerűen csak sablonosak, élvezhetetlenek a kicsiknek, és a szülő is a haját tépi tőlük. Bár azért a modern kínálatban is találni értékes, szép meséket, ha kutakodsz kicsit a neten, találsz epizódokat gyermekkori kedvenceinkből, amit a te…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






