Életmód / Receptek / Táplálkozás

Így variálhatod a megszokott köreteket!

Így variálhatod a megszokott köreteket!

A megunhatatlan köreteket időnként nem árt lecserélni, hiszen a változatos étkezés nagyon fontos, főleg, ha az esetlegesen egészségtelenebb finomságokat cseréljük le egészséges alternatívákra.

Hagymás tört krumpli

Nem kell lemondanod a burgonyáról sem, ha a köretekről van szó, de az tény, hogy érdemesebb háttérbe szorítani, ha sokáig szeretnéd megőrizni a formáidat.
Egészségesebb alternatívája egyértelműen a főtt krumpli, de egy idő után ez is unalmassá válhat. Jó megoldás, ha kevés olajon megfuttatsz némi apróra vágott vöröshagymát, majd ebben pirítod az összetört főtt krumplit. Paprikát és cukkinit is piríthatsz hozzá, ezzel megbolondíthatod kicsit a burgonya ízét!

Fűszeres burgonya

Természetesen fűszerekkel is ízesítheted a burgonyát változatosság kedvéért, de itt az ideje, hogy a petrezselyem helyett mást is kipróbálj. Akár egzotikus vizekre is evezhetsz, hiszen egy-egy idegen ízvilág rengeteget dobhat az újításodon.
Az előfőzött burgonyát gerezdekre vágva, fűszersóban megforgatva szintén ízletes köretet készíthetsz és egészségesebbet is, amennyiben nem az olajon pirítást, hanem a sütőben sütést választod. 

Zöldségpürék

A krumplipürét igazán változatosság teheted, ha némi zöldségpürével dúsítod. Elkészítésében a zöldségpüré sem különbözik a burgonyáétól, de ebben már biztos van tapasztalatod, ha felneveltél egy-két gyerkőcöt.
Ha pedig már a férfiakat is rá tudtad venni, hogy elfogyasszák a zöldségpürével gazdagított krumplipürét, akkor megpróbálkozhatsz az előbbi önmagában való tálalásával is, mint tökéletesen egészséges alternatíva. 

Csicsóka

A csicsóka a burgonyához hasonló növény, mind megjelenésében, mind ízében. Azonban ez a finomság jóval egészségesebb társánál, ráadásul sokkal alacsonyabb a kalóriaértéke is.

Változatos elkészíthetőségének köszönhetően köretként tökéletesen megállja a helyét, de akár a chipset is kiválthatjátok általa.

Rizs

Ha köretekről beszélünk, nem maradhat ki a felsorolásból a rizs sem. Ha az asztalra kerül, érdemes a barnarizst választanod, hiszen ennek a külső rétege nem lett eltávolítva, finomítva, ezáltal egészségesebb is.
Önmagában viszont idővel unalmassá válhat, ezért érdemes némi zöldséggel (mexikói zöldségkörettel, borsóval stb.) feldobni, illetve gazdagítani. 

Saláták

A legegészségesebb alternatíva, ha köretnek friss salátát választasz a húsfélék mellé. Az idényzöldségek tele vannak fontos vitaminokkal, amik ráadásul tökéletesen kiegészítik a főétkezést.
Fontos, hogy a friss salátát ne áztasd el semmilyen öntettel, hiszen így egyrészt elveszik az íze, másrészt jóval több kalóriát bevihetsz a szervezetedbe, mint azt ildomos lenne. Időnként pedig próbálj ki valamit újat, hogy sose unj rá erre a finomságra: szóba jöhet a tejfölös-, majonézes öntet vagy az ízesített snidlinges-, fokhagymás változat, esetleg az ecetes verzió… A lényeg, hogy merj kísérletezgetni!

Kép forrása: Cole slow saláta

Zöldségköret

Szintén egészséges alternatíva, ha a mirelit zöldségeket főzve, vagy párolva tálalod a főétel mellé. Semmiképpen se konzervet vegyél a tartósítószerek és ízfokozók végett. Nem kell tartanod azonban a fagyasztott változatoktól, hiszen azok sokszor több vitamint tartalmaznak, mint a nyers társaik, amik adott esetben napokat állnak a polcokon. 
Már maga a zöldségkeverék megválasztása is változatossá teheti a köretet, de akárcsak a saláták esetében, itt is feldobhatod a végeredményt némi öntettel. 

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást