3 valós eseményen alapuló horrorfilm: megdöbbentő bűntények a valóságban

Címlap / Kikapcsolódás / Közélet / 3 valós eseményen alapuló horrorfilm:...

3 valós eseményen alapuló horrorfilm: megdöbbentő bűntények a valóságban

Ilyen esetekre hívta fel a figyelmet egy alkalommal a BuzzFeed is, amiket most mi is elhoztunk, és meglehet, hogy valamelyik borzalmas történéseken alapuló filmet már láttad is. Vigyázat, megrázó részletek következnek!

3 csillagjegy, akinek összeáll a kép egy ismerőséről

A stanfordi börtönkísérlet

A 2015-ös A stanfordi börtönkísérlet című film sajnos nem kitalált történeten alapszik. Egy valóban megtörtént, híres pszichológiai kísérletet dolgoz fel, amelyet Philip Zimbardo vezetett 1971-ben a Stanford Egyetem pszichológiai laboratóriumában.

A kísérlet résztvevői önkéntesek voltak, akiknek mindegyike napi 15 dolláros díjazást kapott. A kutatók 24 egészséges, pszichológiai szempontból stabil férfit választottak ki, akiknek a felét börtönőrökké, másik felét pedig börtönfoglyokká „neveztek ki”. A kísérlet célja az volt, hogy megnézzék, hogyan reagálnak az emberek a hatalom és az alávetettség szerepeire egy olyan környezetben, amely hasonlít a börtönökre.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.