Külön mentem a repülőtérre
Megkérdeztem, hogy miért most, miért itt, az utolsó este, amikor már csak be kellett volna szállnunk a kocsiba, és elmenni a repülőtérre. Azt mondta, mert féltette, hogy ha most nem mondja ki, akkor soha, és inkább egy görög taverna teraszán akarta elmondani, mint a saját konyhánkban, ahol majd minden este ott lesz az emlék. Ez a mondat volt az, ami után nem tudtam újra beülni mellé az autóba. Nem drámai gesztusból, nem azért, hogy megbüntessem, egyszerűen a testem nem engedte. Azt mondtam neki, hogy foglaljon nekem egy külön taxit a repülőtérre, ő pedig csak bólintott, mintha ezt is elő tudta volna készíteni magában, mint a vallomást.
A taxiban, ami végigvitt a szigeten, a sofőr valami régi görög számot hallgatott, és én az ablaknak támasztott fejjel néztem, hogy suhognak el mellettünk az olajfák. Furcsa módon nem a hűtlenség fájt a legjobban, hanem az, hogy visszaemlékeztem, tavaly ilyenkor küldtem neki egy fotót a Balatonról egy közös ismerősünktől, aki azt írta, milyen jó, hogy a fiúk ilyen jól kikapcsolódnak, és Márk visszaírt egy szívecskét. Az a szívecske most is ott van valahol a telefonomban, egy másik valóság bizonyítékaként.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
