Egy nehéz anya emlékei
Anyám nehéz asszony volt, ezt a temetésen is csak fél mondatokban engedték meg maguknak kimondani a rokonok. Szeretett, de úgy, hogy közben megalázott. Emlékszem egy vasárnap délutánra, tizenhat évesen, amikor bemutattam neki az első barátomat, és ő végigmérte, aztán annyit mondott a fiú előtt, hogy remélem, nem gondolod komolyan ezt a kapcsolatot vele. A fiú néhány hét múlva otthagyott. Ilyen mondatokból állt a gyerekkorom, apró tőrdöfésekből, amik után mindig azt kellett mondanom, hogy köszönöm, hogy törődsz velem.
Amikor a gondozás szeretet és teher egyszerre lett
Amikor beteg lett, azt hittem, ez lesz a lehetőségem, hogy végre jó legyek hozzá, hogy bebizonyítsam, méltó vagyok a szeretetére. Vettem neki pizsamát, süteményt sütöttem, amit alig evett meg, felolvastam neki esténként, pedig utáltam a hangját hallani a saját számból.
Közben pedig egyre jobban gyűlöltem magam azért, mert minden apró rosszullétében azt számoltam ki magamban, hogy ez most a vég lehet-e.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
