„Anyám soha nem magyarázott, csak megtiltotta.” – Ezért nevelem másként a gyerekemet

Címlap / Életmód / Család / „Anyám soha nem magyarázott, csak...

„Anyám soha nem magyarázott, csak megtiltotta.” – Ezért nevelem másként a gyerekemet

Az újabb szerepek hatása a kapcsolatokra

„Mindig jó kapcsolatban voltunk anyával, mindent meg tudtunk beszélni és ez felnőtt koromra is így maradt. Viszont a kisfiam születésével mintha megbolondult volna: mindenbe beleszólt, ami a gyerekkel volt kapcsolatos, állandóan tanácsokat osztogatott és egy idő után már tényleg az agyamra ment. Ráadásul ha ő vigyázott Bencére, utólag kiderült, hogy nem tartotta be a kéréseimet, kihagyta a délutáni alvást, engedte neki a túl sok nasit és még sorolhatnám. Persze ez hamarosan kiütközött otthon, a gyerek pedig kezelhetetlen, akaratos lett, ha a nagyitól jött vissza. Azért is csodálkoztam ezen a nagy engedékenységen, mert minket annak idején nem így nevelt”

Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?

Ilyen helyzet akkor áll elő, ha a nagymama nem veszi komolyan a lányát az anyaszerepben, még mindig gyereknek látja vagy saját magát dimenzionálja túl, azt hiszi, tapasztalatánál fogva mindent jobban tud. A fent leírt történetben az jelentette a megoldást, hogy anyának és lányának alapvetően jó kapcsolata volt, jó emlékek kötötték őket össze. Így Linda képes volt elmondani az anyjának, hogy őt a kialakult helyzet zavarja és változtatni akar rajta.

Elmagyarázta, miért esik neki rosszul, ha felülbírálják a nevelési szokásait és a háta mögött másként járnak el. Az újdonsült nagymama megértette és elmesélte, hogy annak idején friss anyaként ő maga is valami hasonló helyzetet élt meg, pont olyat, mint amilyet most ő maga teremtett. Hamar rájött, hogy ezt a mindenbe beleszólós nagymamaságot mégsem akarja továbbörökíteni, így mára már képes elfogadni lánya gyerekneveléssel kapcsolatos nézeteit.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Pixie frizura 60 felett: kinek áll jól és hogyan kérd a fodrásznál
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.