Egész életünket meghatározza anyánkhoz való kapcsolatunk. Akár jó, akár rossz ez a kapcsolat, a háttérben mindig ott munkálnak azok a tapasztalatok, amelyeket a nevelésünk során szereztünk és nagy eséllyel mi magunk is használjuk majd azokat a nevelési mintákat, melyeket anyánktól láttunk. Vajon tudunk-e változtatni ezeken a mintákon, ha nagyon ellenünkre vannak?
Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor elgondolkodik, hogyan is neveli majd születendő gyermekét. Ha jó emlékeket őrzünk saját neveltetésünkről, sok mindent úgy teszünk majd, ahogy otthon láttuk. Az anya-lánya kapcsolat jellege, mélysége már csak ebből a szempontból is lényeges.
A pszichológia szerint nehéz felülírni azt, amit saját családunkból hozunk. Aki tudatosan szembemegy azzal a nevelési stílussal, amit saját anyjától látott és a gyerekét más vezérelvek mentén nevelné, nehéz fába vágja a fejszéjét, ám nem lehetetlen a megvalósítás. Zsófi története épp erről szól.
Nehéz felülírni
„Nálunk az volt a szokás, hogy míg engem a széltől is óvtak, a bátyámnak mindent lehetett. Sokkal fiatalabb korában elengedték bulizni, nem számoltatták be mindenről. Anyám szigorú volt velem, soha nem mondta meg, miért nem engedi ezt vagy azt, egyszerűen csak megtiltotta. Hallani sem akart róla, hogy tiniként barátom legyen és nem beszélgettünk „csajos” dolgokról, mintha nem akarta volna, hogy felnőjek. Már akkor eldöntöttem, hogy ha nekem lányom lesz, másként fogom csinálni.”
Zsófi ma már felnőtt nő, két lánya van, mindketten tizenévesek. Próbál mindenben partner lenni, nem túlóvni a gyerekeit és nem élből megtiltani mindent, de érzi, mennyire nehéz ez, sokszor viaskodik önmagával. Nem akar túl engedékeny lenni, de merev sem, mert a lányai bizalma számára mindent megér. Ahhoz képest, ahogyan vele bánt az anyja, saját magát sokkal rugalmasabbnak látja, de gyakran elgondolkodik, vajon nem esik-e ő maga túlzásba.
Az anya-lánya közös múlt határozza meg, milyen anya válik a lányból és milyen nagymama lesz az anyából.
Minden kiderül az unoka érkezésével, hiszen ilyenkor új szerepek jelennek meg mindkét fél életében. Fontos, hogy vajon anya és lánya azonos nevelési elveket vallanak-e, hasonló értékeket közvetítenek-e a gyerek felé. Lindának ekkor adódott először konfliktusa az anyjával.
Az újabb szerepek hatása a kapcsolatokra
„Mindig jó kapcsolatban voltunk anyával, mindent meg tudtunk beszélni és ez felnőtt koromra is így maradt. Viszont a kisfiam születésével mintha megbolondult volna: mindenbe beleszólt, ami a gyerekkel volt kapcsolatos, állandóan tanácsokat osztogatott és egy idő után már tényleg az agyamra ment. Ráadásul ha ő vigyázott Bencére, utólag kiderült, hogy nem tartotta be a kéréseimet, kihagyta a délutáni alvást, engedte neki a túl sok nasit és még sorolhatnám. Persze ez hamarosan kiütközött otthon, a gyerek pedig kezelhetetlen, akaratos lett, ha a nagyitól jött vissza. Azért is csodálkoztam ezen a nagy engedékenységen, mert minket annak idején nem így nevelt”
Ilyen helyzet akkor áll elő, ha a nagymama nem veszi komolyan a lányát az anyaszerepben, még mindig gyereknek látja vagy saját magát dimenzionálja túl, azt hiszi, tapasztalatánál fogva mindent jobban tud. A fent leírt történetben az jelentette a megoldást, hogy anyának és lányának alapvetően jó kapcsolata volt, jó emlékek kötötték őket össze. Így Linda képes volt elmondani az anyjának, hogy őt a kialakult helyzet zavarja és változtatni akar rajta.
Elmagyarázta, miért esik neki rosszul, ha felülbírálják a nevelési szokásait és a háta mögött másként járnak el. Az újdonsült nagymama megértette és elmesélte, hogy annak idején friss anyaként ő maga is valami hasonló helyzetet élt meg, pont olyat, mint amilyet most ő maga teremtett. Hamar rájött, hogy ezt a mindenbe beleszólós nagymamaságot mégsem akarja továbbörökíteni, így mára már képes elfogadni lánya gyerekneveléssel kapcsolatos nézeteit.
A szerepekben benne kell maradni
Az unoka érkezése egyébként jó lehetőség arra, hogy anya és lánya jobban megismerje egymást, rendezzék konfliktusos viszonyukat, ha erre van szükség és erősítsék szövetségüket. Természetesen mindez akkor működik, ha partnerként tekintenek egymásra és komolyan veszik a másikat. Egyfajta alku ez, amelyhez jó alapot jelent, ha korábban megfelelő kapcsolatuk volt; de még egy kevésbé elmélyült anya-lánya viszonyt is képes pozitív irányba változni ekkor.
A kulcs, hogy mindenki megtalálja a maga szerepét és ne vegye magára a másikét.
Linda esetében a nagymama viselkedése lehetett akár egy kompenzálás vagy túlzott újraélése az anyaszerepnek. Mivel itt volt belátás és a felek jó viszonya lehetővé tette a kommunikációt, mindenki visszatalált a maga szerepéhez. Lényeges, milyen emlékeket őrzünk anyánkkal való kapcsolatunkról és fontos döntés lehet, ha valamit nem akarunk úgy csinálni, ahogyan ő tette.
Épp ilyen fontos döntés a nagymama részéről, ha ezt képes elfogadni. Bárhogy is volt a múltban, a jelen lehetőséget ad az újrakezdésre, a helyzethez való alkalmazkodásra: az új gyerek megjelenése anyának és lányának is lehetőséget ad arra, hogy újra gondolják nevelési elveiket és kettejük tapasztalatából létrehozzanak valamit, amiből mindketten tanulhatnak.