Sokan vélekednek hasonlóan – köztük én is, mivel logikusnak is tűnik, hogy ha több mosószert teszel a gépbe, akkor a ruhák jóval tisztábbak és frissebbek lesznek. Pedig ez nem feltétlenül van így.
Miért nem jó túlzásba vinni?
Ha jártál már úgy, hogy a gépből frissen kivett ruhák nem tűntek tisztának, esetleg olyan foltokat is felfedeztél, amik még a mosás előtt nem voltak rajtuk, akkor valószínűleg túlságosan sok mosószert használtál. Ekkor ugyanis a túl sok habba beleragadhatnak másik ruhán lévő szennyeződések. Ezek például az ing gallérja alatti részen szépen összegyűlnek, aztán ha nem veszed észre, elszaporodhatnak rajta a baktériumok.
Egy másik fontos szempont, hogy a túl sok mosószer hatására nem ér a ruhák felülete olyan szorosan egymáshoz. Ennek hatására pedig nem is lesz annyira hatékony a mosás. A mosási folyamat során ugyanis pont az lenne a lényeg, hogy az anyag alaposan meg legyen dörzsölve. Ezáltal távolíthatóak el a legbiztosabban a foltok. Ha pedig a ruhák között sok a hab vagy a tisztítószer, akkor ez a folyamat nem tud megfelelően végbemenni. Olvass még a témában
7 hiba, amit érdemes elkerülni, amikor ruhákat adományozol
Az extrovertált és introvertált emberek teljesen más falszínt választanak a szakértők szerint – magadra ismersz benne?
Húsvéti dekorációk, amik többek, mint díszek – így teremtek ünnepi emlékeket
A Skorpió-szezon inspirációi: mély tónusok, titokzatos hangulat és kuckós dekorációk a sejtelmes otthonért
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






