A tükörben már nem mindig egy idegent látok
A tükör előtt még most is megállok néha, és tudatosan megnézem, ki néz vissza rám. Van reggel, amikor tökéletesen otthon vagyok abban az arcban. Van, amikor még mindig egy kis idegenséget érzek, mintha a felismerés nem lenne állandó állapot, hanem valami, amit minden nap újra ki kell küzdenem magamnak.
Nem tudom, hogy ez a folyamat hova vezet, és lehet, hogy nincs is olyan pont, ahol azt mondhatom, most végre teljesen én vagyok, kész, lezárva. Talán csak arról van szó, hogy megtanultam észrevenni, amikor elkezdek eltűnni saját magamból, és ez most már elég ahhoz, hogy időben visszafordítsam a lépteimet.
Következő cikkünk„Anya, miért nem szeretsz úgy, mint a testvéremet?” – a kérdés, amire évekig nem tudtam válaszolniA konyhaasztalnál ültünk, a kisebbik lányom éppen a leckéjét írta, a nagyobbik pedig a mosogatónál állt, és a hátát mutatta felém, amikor kimondta. Nem kiabálva, nem sírva, inkább olyan fáradt, kimért hangon, mint aki már régóta gyűjti magában a mondatot. „Anya, miért nem szeretsz úgy, mint őt?” Nem néztem rá azonnal. A…Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-benAz Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
