Milyen következtetéseket vonhatsz le ebből?
Tulajdonképpen abszolút van ráció abban, amit Joseph állít, és szerencsére könnyen átültetheted a saját életedbe is. Egyszerűen arról van szó, hogy ha valami kételyeket ébreszt benned, vagy elkezd zavarni, akkor ne félj azt a másik feleddel megbeszélni. Ez nem azt jelenti, hogy mindig minden apróságon akadj fenn, vagy sose hagyj szó nélkül semmit, de – különösen a három fő témakört érintve – ne finomkodj, ha valami bosszant, vagy éppen feszélyez!
Bár akadnak olyan párkapcsolati problémák, amik gyakorlatilag maguktól felszívódnak, a többségükre ez sajnos nem igaz.
Meg kell említeni azt is, hogy kifejezetten sűrűn előfordulhat, hogy olyasvalami idegesít téged, ami a szerelmednek fel sem tűnik. Te emiatt feszült és ideges leszel, megváltozik a viselkedésed, és mindenre ingerülten fogsz reagálni, még azokon is felhúzod magadat, amiken egyébként nem tennéd. Ez pedig vezethet egy rossz és kiegyensúlyozatlan párkapcsolathoz, ahol a felek elbeszélnek egymás mellett, és nem kommunikálnak egymással. Olvass még a témában
„Kedvencből egycsapásra idegen lettem” – a férjed családja nem a te családod
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Csak évek után vallotta be a vőlegényem, hogy a tájszólásom miatt majdnem nem hívott el randira
„Ő mondhatta rám, hogy telt vagyok, de én neki nem, hogy alacsony” – miért akarhat egy férfi vékony nőt, de a nő ne akarjon magas férfit?
A megoldás tehát nagyon egyszerű és kézenfekvő: a konfliktustól nem félve, egyszerűen mondd el, ha valami zavar.
Képek forrása: yacobchuk1/Depositphotos.com
Következő cikkünkA szingli lét is lehet döntés kérdése – ráadásul óriási előnyökkel is járhatEgy-két évtizeddel ezelőtt kifejezetten kívánatos dolog volt egyedülállónak lenni, legalábbis a Szex és New York, valamint a hozzá hasonló könyvek, filmek, cikkek ezt az életmódot népszerűsítették. Bár akadtak követői, azért a többség elítélte azt a szabadelvűséget, amivel az egyedülállóság jár, legalábbis hosszútávon. A…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






