Ehhez pedig tudnunk kellene, hogy mi is a gondolat valójában. A gondolat fizikai része egy elektromos impulzus ami az idegsejtek közötti kommunikáció alapja. EEG-n vizsgálva ezek az impulzusok különböző frekvenciákban fordulnak elő.
Erre kell tudnunk ráhangolódni adott embernél, így – úgy tűnik – létrehozható az emberek között a telepátia. A gondolatátvitel azoknál az embereknél működik jobban, akik érzelmileg közel állnak egymáshoz – azaz, megszokták, érzékelik a másik ember frekvenciáit.
Ikrek és a szülő-gyerek kapcsolatok
Az egypetéjű ikrek között sokkal inkább működik ez a fajta kommunikáció. Fizikai közelség nélkül is érzik egymást, egymás hangulatát, azt is ha baj van, és volt már arra is példa, hogy egy időben lettek szerelemesek, vagy épp állapotosak. Olvass még a témában
Lepipálnád egy irodalmi kávéház törzsvendégét? Teszteld a tudásodat!
4 zseniális tipp lakberendezőktől kis hálóba, ha az ágyad elfoglalja a szoba nagyját
„A szülés két percig tart, picit megizzadok, de mosolyogva veszem át a tiszta, féléves babát” – Röhejes filmes klisék
Szűz-szezon inspirációi: letisztult formák és megnyugtató natúr színek a harmonikus otthonért
Szülő és gyerek között is erősebb ez a jelenség a kezdetekben. Ez azt feltételezi, hogy születésünkkor – és előtte – képesek vagyunk a telepátiára. Ebből pedig az következik, hogy a telepátia fejleszthető lenne, ha időben elkezdenénk gyakorolni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






