A nyári konyhák a feljegyzések alapján a 18. és 19. században élték virágkorukat, azonban a közelmúltban ismét az érdeklődés középpontjába kerültek. Én is teljesen odáig vagyok értük!
A nyári konyha eredeti funkciója a kényelmet szolgálta, hiszen praktikusabb volt a kertben található épületben tisztítani és befőzni azokat a zöldségeket, gyümölcsöket, melyek helyben megteremtek. A kerti konyhák méretük ellenére táplálták és ellátták az egész háztartást, miközben biztosították a praktikumot – többek között azzal, hogy egyszerűbb volt őket szellőztetni és nem is melegedtek át annyira, min a ház szívét jelentő, „hagyományos” konyhák. Ráadásul a nyílt lángos főzés jóval kevésbé volt biztonságos, mint a mai, elektromos árammal működő főzőlapok: nyilván sokkal kisebb kárt jelentett egy kerti konyha leégése, mintha a teljes ház odaveszett volna egy tűzben. Szóval a praktikum mellett a biztonság volt a fő szempont a nyári konyhák kialakítása tekintetében.
Manapság nagyon fordult a kocka, és a nyári konyhák sokkal inkább egy luxus pikniknek felelnek meg. Ugyan vannak, akik hasonló okból építik őket, mint elődeink: tisztításra, befőzésre, tárolásra használják a nyári konyhát és csak mintegy mellékesen élnek a szabadtéri programok adta lehetőségekkel.
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Ez az első jel, hogy elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
1/3 A tökéletes nyári konyhák jellemzői
Mivel ennek a helyiségnek a fő célja mindig is az volt, hogy elegendő helyet és megfelelő körülményeket biztosítson a főzéshez, a klasszikus nyári konyhák fókusza még mindig erre irányul. A megfelelő méretű és erősségű tűzhelyen túl sok-sok pultra, a befőzéshez szükséges eszközökre és tárolókra van szükség. A küllemet tekintve gyakran egyszerű fészernek tűnik a nyári konyha, de az anyagiak vonatkozásában itt is lehetőség van szabadjára engedni a fantáziátokat. Az biztos, hogy a pergolák, árnyékolók, a házhoz tartozó étkezőrészek remekül passzolnak ebbe a miliőbe.
2/3 A kortárs nyári konyhák
A modern nyári konyhák egyfajta kültéri konyhaként funkcionálnak és leginkább a szórakozás, a nyári sütögetések kiegészítőjeként szolgálnak. Gyakran nem is különálló épületben kapnak helyet, hanem egyfajta extrái a terasznak, vagy az udvarnak. Többnyire fedettek (már csak a beépített gépek, sütők miatt is) és leginkább az étkezést, a gyors főzést-sütögetést szolgálják ki. A régi nyári konyhákhoz hasonlóan a mai, modern konyhákat is felszerelik eszközökkel, ezek tárolására különféle akasztókat, vagy szekrényeket, polcokat biztosítanak. Nagyobb rendelkezésre álló tér esetén hűtő, étkezőasztal és székek is helyet kapnak.
Akárcsak a régi nyári konyhákban, úgy az újakban is fontos szempont a könnyű tisztíthatóság. Az anyagoknak és felületeknek ellenállónak kell lenniük, emellett fontos, hogy gyorsan, praktikusan tudjuk őket takarítani.
A nyári konyhák esetében nagyon fontos a kényelmesen rendezett és ergonomikus kialakítás, hiszen az ételkészítés és felszolgálás során lényegesek a praktikus munkafelületek, tárolók. Egy tökéletes nyári konyhában minden szükséges eszköz és berendezés a rendelkezésre áll az ételkészítéshez éppúgy, mint a lakásban.
A modern nyári konyhák általában (hasonlóan a klasszikus verziókhoz) nyitottak és lehetővé teszik a könnyű átjárást. A határ a beltéri és a kültér között elmosódik és a konyha szerves részévé válik a háznak, egyúttal a kertnek. Általánosan jellemző a letisztult kialakítás, a minimalizmus és többnyire nagyobb hangsúly kerül a praktikumra, úgy, mint pl. a nyári konyhák téliesítésének lehetősége tolóajtók segítségével.
Annak ellenére, hogy fizikai megjelenése és gyakorlati felhasználása kissé megváltozott, a nyári konyha továbbra is értékes és praktikus eleme egy kertes háznak. Nem csak az eladás során teremt magas megtérülési lehetőséget, hanem élvezeti értéke is kifejezetten jelentős. Gondolj csak bele, mennyivel jobb nyáron a szabadban, hasonló kényelem mellett főzni, mint a zárt konyhában! Főleg, ha esetleg saját terményt is fel tudsz használni az ételkészítéshez…