2. Félek, hogyan fogadná
Ha úgy nézzük, a múltam egy kis darabját valóban elhallgatom előtte, de úgy érzem, ennek nagyon minimális hatása volt arra, hogy ma az vagyok, aki.
Az egyetemen még lázadó fiatal voltam, aki önmagát kereste és ennek érdekében mindenbe belevetette magát. Nem bánok semmit, hiszen minden tapasztalat formálta a személyiségem, de már határozottan nem az az ember vagyok, aki akkor voltam.
Az az egyetemista lány nem az a nő, akibe a férjem beleszeretett, ezért nem érzem szükségét, hogy beszéljek róla neki.
3. Nem akarom magam skatulyába kényszeríteni
Olyan világban élünk, amiben az ember a szexualitását és szexuális hovatartozását illetően több tucat megnevezés közül választhat, ennek ellenére nem vagyok benne biztos, hogy tudom, hogy én hol helyezkedem el a spektrumon. Olvass még a témában
„Nem akarok itthon ülni, míg ő éli az életét” – Amikor a feleség nem akar gyereket
„A szexuális életünk az esküvő után megszűnt létezni” – A szexuális élet kihívásai a házasságban
Az ellentétek vonzzák egymást – amíg meg nem akarjuk változtatni a másikat
Siker a munkában, kudarc a szerelemben: A barátnőm mindent tud, mégis mindig rosszul választ
Az, hogy fiatalon kísérleteztem és nőkkel is volt kapcsolatom, vajon befolyásolja a szexuális beállítottságom, annak ellenére, hogy azóta csak férfiakkal volt dolgom és kétlem, hogy leszek még valaha nőkkel?
Attól tartok, ha elmondom neki, rákérdezne, hova sorolom magam, én pedig nem tudnék neki választ adni.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






