Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 7 tényező, ami válóok lehet

7 tényező, ami válóok lehet

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző

Egészen más életfelfogás

„Az ellentétek vonzzák egymást” –, de arra már nem tér ki a mondás, hogy ez mekkora problémát szülhet a későbbiekben, ha oszlik az a bizonyos rózsaszín köd. Amennyiben teljesen másként vélekedtek az életről, az emberekről, a környezetetekről, állandó vitaforrás alakulhat ki köztetek, mi több, akár meg is utálhatjátok a másikat. 
Ilyenkor szokott az előfordulni, hogy az ember lánya értetlenkedve mered maga elé a szakítás után, hogy mégis mit is keresett ennyi időt egy ilyen pasi társaságában.

Különböző tervek

Te korán szeretnél gyerekeket, míg ő várna, akár a harmincas évei végéig. Te esküvőt akarsz, ő viszont el sem tudja képzelni, hogy bárkivel házasságra adja a fejét… A sort még hosszasan folytathatnánk, hiszen mindenki életében vannak olyan tervek, amiken nem hajlandó változtatni, amikről nem hajlandó lemondani.
Ez így is helyes, de komoly nézeteltérés lehet belőle, ha éppen olyan férfit fogtál ki magadnak, aki teljesen másképpen vélekedik a számodra fontos kérdésekben. Ez folyamatos veszekedéshez, keserűséghez, végül pedig lemondáshoz vezet, ami egyben a kapcsolat végét is jelentheti. 

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.