Miért pont a dánok?
A boldogságkutatókat már meg sem lepi, hogy a dánok minden évben a ranglista elején végeznek. Tudnak valamit, amit mi nem, amit már elfelejtettünk, vagy soha meg sem tanultunk – azt, hogy a boldogságért nekünk is meg kell dolgoznunk.
A dánoknak van egy technikájuk, egy jól bevált módszer vagy inkább életmód, amelyre külön szavuk is van: ez a hygge. A hygge egy életérzés, egy lélekállapot, egy olyan pillanat, amiben a boldogság előmerészkedhet lelkünknek abból a sarkából, ahova beparancsoltuk.
A hygge pillanata mindig közösségi élményekhez kapcsolódik. Ha egy család leül a kandalló elé beszélgetni, az hygge. Ha a barátok vidáman együtt túráznak, az is hygge. Ha két barátnő beül egy kávéra munka után, hygge. A barátságos, meghitt közös együttlét minden formája hygge – életmódjukkal pedig a dánok minél több ilyet építenek be a mindennapjaikba. Odafigyelnek rá, hogy ne otthon kuksoljanak a négy fal között, vagy ha igen, akkor ne egyedül tegyék. Apropó vagy program mindig adódik. Olvass még a témában
„Engedd el, legyél te az okosabb!” Ez a tanács mutatja, hogy toxikus családból jöttél
Az iskolakezdés megmutatja, mennyi helyen kellene egyszerre „jó anyának” lennem – és hány helyen nem vagyok az
Tudsz nemet mondani? Teszteld, mennyire egészségesek a személyes határaid!
Mi lenne, ha nem azért mozognánk, mert nem szeretjük a testünket?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






