4 szuper okot adunk arra, amiért örülhetsz a home office-nak

4 szuper okot adunk arra, amiért örülhetsz a home office-nak

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / 4 szuper okot adunk arra, amiért örülhetsz a home office-nak

Idén már 8 éve, hogy home-officeban dolgozom, úgyhogy bátran mondhatom, az én életem csak alig-alig változott a vírus hatására – legalábbis egyelőre. Bár sokszor megkaptam a barátaimtól, hogy jóval könnyebb nekem otthonról dolgozni, azért a munka itthon is munka marad. Ennek ellenére sosem jutott eszembe, hogy klasszikus irodára cseréljem a jól bevált itthoni körülményeimet, ugyanis sokkal több előnyét látom az otthoni munkahelyeknek, mint hátrányát.

1. Nincs ingázás!

Utoljára a gimnáziumi éveim alatt kellett minden reggel időre érkeznem valahova, ezért aztán valósággal sokkolt, amikor a kislányom megkezdte az óvodát. Számomra nehezebb volt megszokni ezt a rutint, mint ahogy ő vette az akadályokat. Persze, az érkezése már alaposan felforgatta az addigi, igazán rugalmas időbeosztásomat, de mégis akkor kezdtük el igazán a napunkat, amikor akartuk. Sőt, ha úgy volt kedvem, vagy úgy hozta az időjárás, ki sem mozdultunk otthonról.

Nos, a mókuskerékből kiszakadni éppannyira nem egyszerű, mint beleülni, de az otthoni munka mégis kényelmet ad az időbeosztásodat, és úgy általában a napodat illetően.

Persze, munkától is függ, mennyire veheted lazán az időt, de az biztos, hogy a reggeli és esti ingázást elfelejtheted: nincs dugóban ülés, reggeli kapkodás, esti rohanás.

A közlekedés ráadásul extra kiadással jár a legtöbb dolgozónak, de most ezektől is megkímélheted magadat.

2. Senkit sem érdekel, hogy nézel ki

Leszámítva a konferencia hívásokat és online meetingeket, az égvilágon senkit sem fog érdekelni, hogy nézel ki otthon. Nem számít, milyen ruha van rajtad, hogy áll a hajad, és azt sem látja senki, ha egy hete nem sminkeltél. Ha akarod, egész nap az elnyűtt mackódban ülhetsz, vagy pizsamában kaphatod az öledbe a laptopodat. Nyilván nem ajánlatos teljesen elhagynod magadat, de egyfajta szabadságot ad, hogy totálisan önmagad lehetsz.

Itthon sosem festem magamat, de amikor reggel oviba megyünk, és utána elintéznivalóim vannak, mindig felteszem az alapsminkemet.

Ez ugyan csak pár perc, de mégis sokat ad a megjelenésemhez. Most viszont nagyon élvezem, hogy sem időt, sem energiát nem kell áldoznom az extra szépítkezésre – a saját otthonomban pontosan olyan kényelmesen élhetek, ahogy azt egy átlagos hétvégén tenném.

3. Gördülékenyebb a házimunka

A home-office legnagyobb előnye számomra, hogy párhuzamosan tudom csinálni a feladataimat. Reggel általában berakok egy mosást, vagy a reggelivel együtt előkészítem az ebédet is. Nem kell számolgatnom, mikor jár le a mosógép: ha végzett, gyorsan kiteregetek, vagy átpakolok a szárítóba. Ugyanez a helyzet a mosogatógéppel, vagy éppen a kuktával – bármikor tudok időt szakítani arra, hogy a házimunka és a főzés éppúgy haladjon, mint az irodai feladat.

Ez szerintem felülbecsülhetetlen érték, hiszen sok édesanya csak óvoda, iskola után tud nekiállni a házimunkának, én viszont addigra – szinte – mindennel végzek, és így a délután tényleg az együtt töltött időről szólhat.

A jelenlegi körülmény nyilván nagyon más, hiszen a gyerekek most velünk vannak otthon, így pedig kevésbé gördülékenyek a feladatok, de a párhuzamos haladás lehetősége hatalmas előny az időbeosztást illetően.

4. Introvertáltak előnyben

Azok számára, akik nem szívesen járnak emberek közé, most igazi Kánaán jön – és lényegében az otthoni munka is sokszor szól arról, hogy egyedül, önállóan oldjuk meg a feladatainkat. Persze, a nyugalomhoz az kell, hogy legalább legyen egy külön helyiséged, amibe el tudsz vonulni, de ha ez adott, akkor élvezheted az otthoni munka nyugodt körülményeinek minden előnyét.

Szinte mindannyian otthon érezzük a legjobban magunkat: a saját bögrénket, konyhánkat, fürdőszobánkat használhatjuk, ülhetünk a makulátlan rend, vagy éppen a totális káosz kellős közepén.

Ez a biztonságérzet gyakran extra önbizalmat, nyugalmat ad, és sokszor produktívabbá is tesz, ami azt jelenti, hogy jóval rövidebb idő alatt végzel majd a teendőiddel, mintha egy irodában ülnél. A felszabaduló idődet pedig tényleg úgy osztod be, ahogyan csak szeretnéd!

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!