A tanulás a legfontosabb! Halljuk a szüleinktől és tanárainktól, de az alábbi tíz híresség sikerrel választott a karriert az érettségi helyett.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/10 Jennifer Lawrence
Jennifer fiatalon kezdett színészkedni, így nem volt ideje befejezni tanulmányait. Mikor arról kérdezték, megbánta-e, hogy így alakult, azt mondta: „Nem, egyáltalán nem. A saját utamat akartam járni, én akartam eldönteni, mit csinálok az életemmel és nem hagytam, hogy ennek bármi is az útjába álljon. Én képeztem saját magam.” Mivel Oscar-díjas színésznő vált belőle, jó döntést hozott.
2/10 Jay-Z
Jay-Z, azaz polgári nevén Shawn Carter ma már szegény gyerekeknek szponzorál ösztöndíjakat, de ő maga nem érettségizett le. „Nincs diplomám, sőt érettségim sem, de a tanulás fontos: én is csak azért tudom kifejezni magam, mert az iskolában megtanultam, hogyan kell szavakba önteni a gondolataimat.”
A kanadai énekesnő élete egyetlen pillanat alatt fordult fel fenekestül, mikor tiniként valóra vált az álma és lemezszerződést kapott. „Úgy terveztem, hogy majd magántanulóként befejezem a sulit, de végül nem így alakult, így sosem lett érettségim.”