A dietetikusok szerint a nassolás és a túl nagy adagok okozzák a súlygyarapodást, természetesen a mozgásszegény életmódon kívül. A pszichológusok szerint pedig a mindennapi étkezéseinket főként automatikus, tudat alatti szokások vezérlik, nem pedig maga az éhség.
A jó hír az, hogy ez a hasznunkra is válhat, amennyiben az egészségtelen szokásainkat egészségesekre cseréljük. Egy szokás rögzülése 21-90 napot vehet igénybe, de ha már pár héten keresztül csinálod, úgy ehetsz lényegesebben kevesebbet, hogy észre sem veszed. Szoktasd rá az agyad az alábbi pár lépéssel arra, hogy kisebb adagokkal is jól tudj lakni.
3/5 Szedj ki kevesebbet
Ne sokkal kevesebbet, csak kicsivel kevesebbet. Húsz százalékot észre sem veszel. Ha eddig például 100 gramm tésztát főztél ki magadnak, most főzz ki nyolcvanat. A „hiányzó” 20 százaléknyi ételt pedig pótold annyival több gyümölccsel vagy zöldséggel. Így tulajdonképpen ugyanannyit eszel, mégis egészségesebben és kevésbé hizlaló módon.
Ha mégis megéheznél két étkezés között, igyál egy pohár vizet vagy teát, ugyanis gyakori hiba, hogy az ember összekeveri a szomjúságot az éhséggel. Az is segít, ha főétkezések között bekapsz egy rágót, ezzel is kicsit becsapva az agyat, ami azt hiszi, hogy eszel.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!