Az ünnepi időszak keserédes lehet, ha éppen egyedül vagy. Mivel mindenki a párjával hivatalos a családi vacsorákra, furcsán érezheted magad. De akár el is határozhatod, hogy a körülmények ellenére semmi sem ejthet csorbát a hangulatodon – eláruljuk, hogyan!
Ne mondd le!
Az első, s egyben legfontosabb szabály: ne mondj le egy programot sem csupán azért, mert nincs pasid! Élete során mindenkinek adódnak olyan rövidebb-hosszabb időszakok, amelyek a szingliség jegyében telnek. Ettől még éppen annyira kívánatos személy vagy az összejöveteleken, mintha fognád valaki kezét az asztal alatt!
5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr
Keress sorstársat!
Ha végképp nem szeretsz egyedül részt venni programokon, akkor csörögj rá egy szintén szingli barátnődre, hogy kísérjen el ide-oda! Ezzel két legyet ütsz egy csapásra, hiszen a saját magányodon kívül az övét is oldod. Ebben az esetben természetesen illik előre értesíteni a vendéglátódat, hogy ketten érkeztek.