A házasságra sokan úgy tekintenek, mint a kapcsolat bebetonozására, egy ígéretre, hogy ezentúl örökké a másikkal lesznek. Mégis, ahogy az idő telik, sok pár érezheti úgy, hogy a házassága boldogtalanná vált. Ennek egy lehetséges okát azonosították a kutatók egy új, a Journal of Sexual Behavior új számában publikált tanulmányban: ez pedig nem más, a párok szexuális vágyainak változása közötti időbeli eltérés.
A kutatók heteroszexuális ifjú párok szexuális vágyát, házassági elégedettségét, a szexualitás gyakoriságát és más körülményeket, például a stresszt és a depressziós tüneteket figyelték meg. Feljegyezték azt is, hogy az ifjú házasoknak voltak-e gyermekeik, vagy született-e gyermekük a vizsgálat során.
Két longitudinális vizsgálatban (az egyik egy, a másik négy éven át követte a párokat) a kutatók megállapították, hogy a nők szexuális vágya átlagosan nem csak alacsonyabb volt, mint a férfiaké házasságaik kezdetén, hanem sokkal változatosabb is, mint a férfiaké. A férfiak szexuális vágya mindkét tanulmány teljes időtartama alatt magasabb és állandóbb maradt, mint a nőké.
Ezenkívül a nők szexuális vágyainak csökkenése a házaspár elégedettségének csökkenését jósolta a pár mindkét tagja számára.
Érdekes módon, bár a nők szexuális vágya idővel csökkent, a párok szexuális gyakorisága nem, ez azt sugallja, hogy a nők valószínűleg még akkor is igent mondtak az együttlétekre, amikor ők maguk nem éreztek különösebb vágyat rá.
A kutatók a vizsgálat során felmérték annak a lehetőségét is, hogy fordítva is igaz-e a tétel, vagyis, hogy a házassággal kapcsolatos elégedettség csökkenése vezet-e a szexuális együttlétek ritkulásához, de az adataik ezt nem bizonyították.
Azon párok esetében, ahol kisbaba született, a nők szexuális vágya még meredekebben zuhant, míg a férfiaké itt is stabil maradt. A kutatók azonban fontosnak tartották kiemelni, hogy ez a csökkenés a gyermeket nem vállaló párok esetében is jelentkezett, azaz a gyermekvállalás korántsem okolható önmagában vagy elsődlegesen a szexuális vonzalom csökkenéséért, vagy a házasélet kiegyensúlyozottságának megingásáért.
A kutatók érdekes módon arra gyanakszanak, hogy a nők szexuális vágya egyrészt erősen motivált az utódnemzésben, másrészt a partnerükhöz fűződő kötelék megerősítésében, így amikor a házasság megtörtént, és a kapcsolatot biztosabbnak gondolják, kevésbé érzik szükségét ennek a megerősítésnek, és a szexuális vágyuk is csökken.
Meglepő módon azonban nem ejtenek szót a gyermekneveléssel kapcsolatos egyenlőtlen terhek szerepéről, és az sem egyértelmű, hogy ezen párok szexuális aktivitása nem csökkent-e volna ugyanígy az idő előrehaladtával, ha nem lépnek frigyre.
A kutatók megjegyzik, hogy mindkét vizsgálat a heteroszexuális párokra korlátozódott, és azt állítják, hogy a szexuális vágy eltérése kevésbé jelenthet kihívást az azonos nemű párok számára. Ezenkívül a kutatók elismerik, hogy a résztvevő párok többsége kaukázusi volt, és hogy a jövőbeli kutatásoknak ezeket a kapcsolatokat más demográfiai csoportokban és kultúrákban is meg kell vizsgálniuk. Ezenkívül ezek a párok mind ifjú házasok voltak, tehát a szerzők úgy vélik, hogy ezek a korrelációk megváltozhatnak az idősebb párok és a nem házas párok esetében.
Annyit azonban még a tanulmány szerzői is elismernek, hogy a házaspárok eltérő szexuális igénye teljesen normális, sőt ezen vizsgálatok szerint tipikus, és hosszú távon mindenképpen jó, ha beszélnek erről, vagy akár terapeutához is fordulnak, mert ha szőnyeg alá söprik a problémát, vagy bármelyik fél tartósan elnyomja saját igényeit a másik kedvéért, abból sokkal nagyobb feszültségek is keletkezhetnek.