Ha tudod, mit keresel, megtalálod
Vannak statisztikák, melyek tényleg azt látszanak alátámasztani, hogy azok a nők, akik például továbbtanulnak, és később kezdenek a családalapításon gondolkodni, nehezebben találnak párt.
Arról azonban ezek a statisztikák nem szólnak, hogy erre az életkorra jó eséllyel már tudod, hogy mit keresel, és azt is, hogy mit vársz egy kapcsolattól.
Így kisebb eséllyel kötsz kompromisszumot, de ha az életed többi területével elégedett vagy, és nem szükségből, hanem valóban szerelemből fogsz egy kapcsolatba, akkor elkerülheted az eleve meddő próbálkozásokat. Olvass még a témában
„Az első randiról még sírva jöttem el, idén 10 éve leszünk házasok” – Kapcsolatok, amik reménytelenül indultak, mégis sikersztorik lettek
„Elvárta, hogy mindent elviseljek” – minél többet tolerálsz, a pasid annál kevésbé fog tisztelni
Ezért ismerkedsz nehezen a születési hónapod szerint
Kinek a hibája, ha a mesterséges intelligencia jobban megért, mint a párod?
Ez természetesen minden helyzetben igaz – akár gyerekeit nevelő anyaként, akár boldog háziasszonyként, akár az álmait megvalósító, karrierépítő nőként látod magad, keress olyan partnert, aki támogat az elképzeléseidben, és tegyétek egymást nagyon boldoggá!
Következő cikkünkÍgy tedd zölddé az esküvőd! És nem a dekorációra gondolunkIgyekszel környezettudatosan élni a hétköznapokban? Szelektíven gyűjtöd a szemetet, lekapcsolod magad után a villanyt, nem folyatod feleslegesen a vizet, és éjszakára kikapcsolod az árammal működő kütyüket? Ha neked is fontos a környezetünk védelme, legyél Te is „zöld ara”, és varázsold környezetbaráttá az esküvőd! Sok kicsi…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






