🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/10 Fókusz
A moziban rossz minőségben ment a film, a projektoron nem volt rendesen beállítva a fókusz, sokakat zavart. Vetítés után odamentem a menedzserhez és mondtam neki, hogy segítek beállítani. Lekezelően közölte, hogy a filmet így vették fel, így kell kinéznie a képnek. Mondtam neki, hogy érdekes, mert az operatőr első asszisztense voltam a forgatáson és nem tudok ilyenről. Kaptam pár ingyenjegyet.
8/10 Súlycsoport
Pár nagyszájú gyúrós sráccal összevitatkoztam a kocsmában, mert azt mondták, a „jiu-jitsu (földharc) az utcai harcban nem működik”. Én akkor már 5 éve grapplingeltem, ezért kihívtam mind az ötüket egy-egy menetre. Mindenki nevetett és az egész kocsma kijött, hogy megnézze, hogy lapítja ki az öt hústorony a 75 kilós srácot, azaz engem. Egy füves részre mentünk, hogy a betonon ne sérüljünk.
Az első srácot gyorsan betettem egy karfeszítésbe, a másodikat egy kimurába. A harmadik kapott egy háromszöget, a negyedik egy hátsó fojtást (nem kopogott, ezért el is ájult), az ötödik pedig már nem állt ki velem. Megtanulták, hogy a jitsu igenis működik az utcai bunyóban is.
Tudom, hogy 55 éves nőként senki nem nézi ki belőlem, hogy értek a kocsikhoz, de apám autószerelő műhelyében nőttem fel. Kénytelen vagyok minden barátnőmet elkísérni a szervizbe, ahol a nagyokos kamugép alkalmazottakat hagyom locsogni, majd pár mondattal helyreteszem őket.