A felnőtt lányom engem hibáztat, amiért sikertelenek a párkapcsolatai.
Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson
„Ha nem töltöttem volna az egész gyerekkoromat állandó veszekedésben, talán tudnám, milyen egy normális kapcsolat! Miért csak akkor váltál el idióta apámtól, amikor már egyetemre jártam?! Sokkal korábban kellett volna, így esélyem sem volt rendes gyerekkorra!”
És még csak ülök, és arra gondolok, hogy ezerszer el akartam jönni vele, de nem tettem, mert ő kislányként imádta az apját, és nem volt szívem elszakítani tőle. Feláldoztam a fél életem egy szörnyeteg mellett, most pedig a gyerek, akiért mindezt tettem, a fejemre olvassa ezt, mint bűnt. És az is az én hibám, amiért nem talál magának férjet…
