Így készítsd el
A szemsmink elkészítését ismét egy fényes, sötétbarna szemhéjpúderrel kezdtem, a felső részen megcsináltam a cicás satírt – ahogy az előző vörös rúzsos változatnál is – majd az alsó pillasorra is felvittem, egészen a belső szemzugig.
Ezután elővettem egy selyemport, aminek enyhén narancsos, bronzos árnyalata van, ebből az alsó és a felső szemhéjra is satíroztam egy keveset.
Nagyon fontos, hogy a sötétbarna szín megmaradjon a pillák tövében, a világosabb árnyalat inkább a satír szélén legyen látható, ezt a képen meg tudjátok figyelni. Olvass még a témában
Amitől igazán dögös lesz a szem, az a vízvonal és a belső szemzug kifestése, ehhez egy sötétbarna krémes tust választottam. Először végigmentem a vízvonalon és igyekeztem a pillák közé is beférkőzni, hogy sehol ne látszon át a bőrszín.
Ezután egy pici fejű lapos ecsettel (MAC 231 Small shader brush) óvatosan megerősítettem a belső szemzug kontúrját, szintén a sötétbarna tussal.
Nem sajnáltam a szempillaspirált, legalább 3 réteget vittem fel. Végül egy kis bronzer az arccsontra, egy nude, matt rúzs és kész is.
