Nem igazán találjátok a közös nevezőt, hiszen iszonyúan különböztök. Bár az elején úgy tűnhet, ti is éppen az ellentétek miatt vonzzátok egymást, hosszútávon ez nem igazán kamatozik. A kezdetekkor azt veheted észre, hogy igazán jó párost alkottok, hiszen neked imponál, hogy a mérleg férfi kedveli a stabilitásodat, határozottságodat. Ezzel párhuzamosan ő sok szempontból megtestesíti számodra a nagybetűs férfit, legalábbis, ami az első néhány hónapot, esetleg évet jelenti.
Azonban a hétköznapok során, amikor már jönnek a kisebb-nagyobb problémák, nem fogjátok találni a közös nevezőt. Még az is előfordulhat, hogy kevésbé tehetségesnek sőt, kifejezetten rossznak fogja érezni magát melletted a mérleg férfi, pusztán azért, mert te vagy a partnere.
Ezzel párhuzamosan idegesíteni fogod azzal, amivel anno elnyerted a kegyeit: az önfejűség, az állandó kockáztatás és az, hogy mindig csak a dolgok lényegével foglalkozol… ez kifejezetten bántja az egyensúlyra törekvő mérleget.