Ezt a kettősséget a saját bőrömön is tapasztaltam a lányommal
Amíg kicsi volt, mintaszerűen étkezett: büszkén néztem, ahogy falja a zöldségeket, jóízűen válogat a kertben, és bár törékeny alkat volt, vibrált benne az életenergia. Az óvoda is partner volt ebben, ott is a friss gyümölcsök és az egészséges falatok kerültek túlsúlyba. Aztán következett az iskola, és minden megváltozott. Hirtelen sorra jöttek haza az érintetlen uzsonnás dobozok, megkezdődött a tízóraik elcserélése, otthon pedig a korábbi kedvencek jóformán ellenséggé váltak.
A kamaszkor küszöbén már azt éreztem, az elutasítás sokszor nem is a fogásoknak szól, hanem nekem, és ez az egész egyfajta lázadás a lányomtól. Szélmalomharcnak tűnt minden vacsora, ahol a főztömnek egy olyan globális iparág ellen kellett volna győznie, amely pontosan tudja, hogyan tegye függővé az ízlelőbimbókat.

Bár vannak hullámvölgyek, továbbra is kitartok amellett, hogy a hangsúlyok a helyükön legyenek. Nem kell drasztikusan lemondani semmiről, de meg kell mutatni a valódi alapanyagok értékét és fontosságát a gyerekeknek. Hiszem (illetve erősen remélem), hogy a korai években elvetett magok – a közös kóstolások, az alapanyagok természetes íze – ott maradnak a lányomban és felnőttként képes lesz átlátni a „cuki” csomagolások és az egyszerűen „finom” ételek mögötti valóságon. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 26. a numerológia szerint: nagylelkűség és lelki beteljesülés
Mondjuk ki: a felnőttek sokszor hülyék – és ezért nem nevelem a lányom arra, hogy csak a kora miatt tiszteljen valakit
Ez egy jel, hogy átgondold, tényleg normálisak-e a dolgok, vagy csak megszoktad őket
„Csoda, hogy beférsz az ajtón” – Testszégyenítő mondatok, amik egy életre tönkretesznek
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






