„Rájöttem, hogy nem vele, velem van a baj” – Hogyan javíthat a házasságodon, ha kicsit hátralépsz?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Rájöttem, hogy nem vele, velem van a...

„Rájöttem, hogy nem vele, velem van a baj” – Hogyan javíthat a házasságodon, ha kicsit hátralépsz?

Ok és okozat

A harmadik gyerekünk születése után lettek komoly gondjaink, pedig akartuk és vártuk a legkisebb babát is. Akármennyit beszélgettünk, próbálkoztunk, úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Az egyik barátnőm volt az, aki azt tanácsolta, hogy vizsgáljam meg az életem a „férjem nélkül” és igaza lett.

„Nem jó nekik semmi”: miért haragszanak a férfiak a mai nőkre?

Kiderült, hogy nem a párommal volt a gond, hanem én szorongtam, mert kicsit bepánikoltam a harmadik gyerek miatt. Nehezebb volt ennyi gyereket menedzselni, mint vártam és úgy éreztem, túlvállaltuk magunkat. Ez volt a gond, ez emésztett belül és az okot rossz helyen, a házasságomban kerestem.

Élet pornózás után: 10 sztár, aki visszavonulása óta példás életet élKövetkező cikkünkÉlet pornózás után: 10 sztár, aki visszavonulása óta példás életet élAz alábbi tíz pornósztár viszont megtalálta számítását és a pornó csillogását maga mögött hagyva ma már példás életet él. Tiffany fénykorában a pornó ügyeletes rosszlányának számított, aki kifejezetten büszke volt színészi képességeire. 129 filmben szerepelt és mindent maga mögött hagyott, mikor találkozott jövendőbeli…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A 3 csillagjegy, aki a legnagyobb eséllyel gazdagodik meg
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.