A partnered annak a tükörképe, hogy mennyire szereted magad

Az egyik fiú haverom mindig nagy szoknyapecér volt, huszonévesen előfordult, hogy egyszerre volt három barátnője. Aztán elmúlt 35 éves, az ismerősei elkezdtek házasodni és babázni és őt is kezdte megcsapni az életközepi válság első szele. Kitalálta, hogy meg akar állapodni és jó útra tér, majd két év sikertelen ismerkedés után nekünk panaszkodott, hogy „csak ribancokat talál.” Mondtuk neki, hogy akasztják a hóhért és „most visszakapja”, amit fiatalon a lányokkal tett. Komolyra fordítva a szót azt ajánlottuk neki, hogy keressen fel egy terapeutát.

Mert ugyan a felszínen ő egy jó útra tért nőfaló volt, de valójában mélyebbre kellett ásnia, hogy megtudja, miért hajszolt üres, felszínes kapcsolatokat. Mi volt benne az az űr, amit - sikertelenül - próbált megtölteni a sok csajozással? Bizonyára ugyanez volt az oka annak is, hogy később is csak ilyen kapcsolatokat vonzott be. Ki is derült hamar, hogy a szülei sugallták neki kiskorától, hogy ő nem ügyes és értékes, ezért keresett tudat alatt üres kapcsolatokat, mert úgy gondolta, nem érdemel jobbat.

Én 38 éves koromban jutottam el arra szintre, hogy úgy „rendben lettem magammal.” Elfogadtam az alakomat, a szabálytalan orromat és elkezdtem szeretni a testem. A munkámban is eljutottam oda, ahova szerettem volna, már nem küzdöttem görcsösen újabb karrier-célokért. És ezzel egyidőben történt az is, hogy a sok méltatlan partner után végre olyan férfiakat sodort az utamba az élet, akikkel lehetett komolyan tervezni.

Volt, akivel azért nem működött, mert másik országban élt, volt, akivel azért, mert ő gyereket akart, én pedig nem, de minden esetben felnőtt, érett módon sikerül ezeket megbeszélni és lezárni. Előfordult, hogy olyan is csapta a szelet, akiért pár éve még odalettem volna, de már tudtam, hogy semmi értelme nem lenne, mert semmit nem tenne hozzá az életemhez. Régebben még belebonyolódtam volna egy ilyen kalandba és a végén sérülten jöttem volna ki belőle, mint előtte annyiszor.