8 ötletes fűszertartó, amit szívesen elfogadnánk

8 ötletes fűszertartó, amit szívesen elfogadnánk

Címlap / Otthon / Hobbi / 8 ötletes fűszertartó, amit szívesen elfogadnánk

Minél gazdagabb konyhát viszünk, annál többféle fűszerre lesz szükségünk. Aki világkonyhát vezet otthon, annak pedig egész fűszer-arzenálja van. Íme néhány jópofa ötlet a fűszerek tárolására! A legtöbbjüket akár ajándékként is szívesen elfogadnánk és nem jelent kockázatot, ha ajándékba adjuk.

Kémcsövek, sorakozó!

Filléres trükk, gyakorlatilag egy kreatív boltból beszerezhetjük a hozzávalókat.

Ennek a megoldásnak határozott erénye, hogy miközben látszanak a fűszerek, nem kell nagyobb mennyiséget tárolni egyszerre, így nem veszítenek az erejükből.

Kezdő „alkimisták” számára is áttekinthetően rendszerezhetők az alap-hozzávalók.

Mágneslap és befőttes üveg

Vagy a hátlap legyen mágneses, vagy a fedő belsejébe ragasszunk mágnest. A hatszögletű befőttesüvegért sem kell a világ végére menni és milyen jól mutat egy ilyen fal a konyhában!

Kicsit játszhatunk is az elrendezéssel, hogy a középen levő üvegeket ne legyen nehéz elérni.

A lépesméz-alakzatot tehát át lehet gondolni és más mintázattal is elhelyezhetjük üvegeinket.

Nagy előnye a rendszernek, hogy valóságos kis festményt tudunk készíteni a különböző színű fűszerekkel.

Fűszerboborékok

Színes gombócok sorakoznak ezen a fűszertartón úgy, hogy könnyen hozzáférhessünk bármelyikhez.

Az egyedi formavilágú, már-már konyhabútornak tekinthető tároló nemcsak esztétikus, de nagyon praktikus is, csak arra kell vigyáznunk, nehogy kicsússzon a kezünkből egy üvegcse.

Az adagolók szűk nyaka segítségével könnyen tudjuk tartani a mértéket ízesítés közben. Utántöltésük némi türelmet igényel, de a látvány kárpótolni fog a babra munkáért.

A rekeszes megoldás

Csak biztos-kezűeknek! Amilyen egyszerűnek és praktikusnak tűnik, annyira profi kezelést igényel ez a fiókos módszer.

A rekeszes tárolót ugyanis elhelyezhetjük egy fiókban is akár, a lényeg, hoyg abenne levő fűszereket ne keverjük.

Tisztántartás érdekében érdemes a rekeszeket nem tele tölteni és minden kis részbe egy-egy apró eszközt helyezni, amivel belenyúlhatunk, hogy nem a puszta kezünket használjuk.

Segít, ha ízben harmonizáló fűszereket helyezünk egymás mellé, így az sem baj, ha pár szem átpotyog a aszomszédba.

 

Fedeles rekeszes

Az előző rokona ez a lefedhető tároló, amelynek a tartalma csukott állapotban is látható.

Aki nem a konyhában tölti a napot vagy időnkét a szabadban is főz, annak praktikus megoldás, hiszen védi a fűszerek aromáját, illetve könnyedén kiviheti a dobozkát a bográcsozáshoz, grillezéshez is: nem fújja el a szél a tartalmát.

 

Színes fiókok

Romantikusok és vintage-rajongók számára alapmű.

A nagymama fűszeres szekrénykéjéhez hasonló darab különlegessége, hogy a fiókok színe és mintája alapján csak mi tudjuk, melyik milyen fűszert rejteget.

Klasszikus szerkezet, mutatós kivitelben olyan konyhába, ahol a család előző generációinak konyhai relikviái is aktívak.

Érdemes rögzíteni, nehogy egy hirtelen műveletnél felboruljon!

 

Asztali kínálónak is beválik

A fában nem lehet csalódni. Együtt lélegzik az ízekkel, amelyeket benne tárolunk.

Ez az intarziával gazdagított darab akár asztali kínálónak is beválik. A csúsztatható tető alól apró tégelyek bújnak elő, melyeket ki is vehetünk, át is rendezhetünk.

Ha befejeztük a főzést vagy a lakomát, visszazárjuk és nem biztos, hogy bárki kapásból megmondja, mit rejt a kincsesládika.

 

A helytakarékos megoldás

Praktikus gondolkodásúak számára egyértelmű, miért érdemes ezt a tornyos megoldást választani.

Miközben helytakarékos, használat után visszazárható és a fűszerek nem veszítenek erejükből.

Mutatós darabja nemcsak a hagyományos, de a modern konyhának is.

Kinyitható teljesen, akár egy virág szirmait tergetnénk, vagy csak egy fiókja, ha tudjuk, melyik fűszert fogjuk használni.

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!