Az öregedés életünk szerves része, elkerülhetetlen folyamat, ami egyben rémisztő és felszabadító is. Nincs mit tenni ellene, az idő múlásával szembe kell néznie mindenkinek. Talán a „hogyan” a kulcs, vagyis, hogy miként tesszük ezt.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/4 Mennyire fogadod el az idő múlását?
Van, aki megpróbál harcolni ellene, de alul marad és van, aki már egész korán elfogadja a folyamatot. Azt, hogy min múlik mindez, személyiségünk határozza meg, amit persze mi is alakíthatunk. Érdemes is ezzel foglalkoznunk, ugyanis ez egy olyan dolog, ami ellen kár küzdenünk. Mindez meghatározza azt is, hogy miként öregszünk. Ha elfogadjuk a tényt, hogy egyszer minden elmúlik és megpróbáljuk a jelent a lehető legjobban megélni, a bennünk élő gyerek soha nem fog unatkozni és szomorkodni.
Ez az életkedv pedig a kisugárzásunkra is hatással lesz. Számomra is furcsa látni néhány régi osztálytársamat idősödni, olyan babaarcú lányokat, akik a gimi legszebbjei voltak. Néhányukra rá sem ismerek, annyira megöregedett az arcuk, pedig még bőven fiataloknak mondhatók koruk alapján. Míg velük szembe ismerek olyan nőket, akiknek képtelen vagyok elhinni valós korukat, annyira fiatalos a külsejük. És nem, nem a sok plasztikától. Egyszerűen élvezik az életet, jókat nevetnek és nem engedik el a bennük élő gyereket.
2/4 Törődés önmagaddal
Ezt többféleképpen lehet értelmezni, de a legfontosabb, hogy a belső-külső harmónia megszülessen benned. Amikor az egyiket elhanyagolod, a másik látja kárát. A testet, amit kaptál, nem hiába kaptad. Szeresd és ápold minden egyes porcikádat, hogy még nagyon sokáig szolgálhasson téged. Adj neki hálát, hogy ennyi mindenen átsegít és ne ostorozd folyton a tökéletlensége miatt. A belső munkát se felejtsd el a külső gondozása mellett, mert lehet bármennyire is szép a borítás, ha üres a tartalom.
Sajnos sokszor magunkra jut a legkevesebb időnk. Figyelmet szentelünk számunkra nem fontos embereknek, segítünk azoknak, akiket szeretünk, majd nap végén, hulla fáradtan beesünk az ágyba, aztán kezdődik minden elölről. Hol itt a szeretet és törődés önmagunk felé? Meg kell tanulni nemet mondani, még a szeretteink számára is, ha úgy érezzünk, hogy nagyon távol kerültünk önmagunktól. Vidd el magadat egy számodra örömteli programra, lepd meg magad valami széppel, vagy süss egy finom sütit. Tegyél meg mindent azért, hogy ápold a testedet és lelkedet.
Ez alatt nem csak a sportot értjük, hanem a mindennapi aktivitásodat a felkelés pillanatától a lefekvésig. Meg kell ismerned a tested jelzéseit és hallgatnod rájuk. Amikor pihenésre van szüksége, dőlj le a kanapéra és élvezd az édes semmittevést, de amikor már aktivitásra lenne szüksége, gondoskodj róla, hogy megmozgasd! A testünk egy nagyon okos és érzékeny rendszer, csak nem tanított meg rá senki, hogy hogyan tudnánk hallgatni rá. Maradj aktív, még akkor is, ha a sport már nem olyan intenzív az életedben. Mindegy, hogy mit mozogsz, csak maradj mozgásban!