Mikor beszélhetünk pontosan nyári depresszióról?
A nyári depresszió, hasonlóan a téli depresszióhoz, olyan formája ennek a kórképnek, ami szezonális mintát követ, az évszakok váltakozásához kapcsolódik. Szezonális depressziónak vagy szezonális affektív zavarnak (SAD) nevezzük, és akkor beszélhetünk róla, ha a depressziós tünetek legalább két egymást követő szezonban (nyáron/télen) fennállnak, majd az azt követő szezonban (ősszel/tavasszal) megszűnnek.
Milyen okok állhatnak legtöbbször a hátterében?
Míg a téli depresszió okai a legtöbb embernek kézenfekvőnek tűnhetnek (kevesebb napfény, hidegebb időjárás), a nyári depressziót nehezebb lehet megérteni. Kevesebb a kutatás is ebben a témában, az okokat még jelenleg is vizsgálják a szakemberek. Elképzelhető, hogy a szervezetünk cirkadián ritmusának változásával áll kapcsolatban, hiszen a belső óránkat ugyanúgy megzavarhatja a túl sok napfény, mint a túl kevés.
Közrejátszhat a negatív testkép is, hiszen nyáron hamarabb előkerülnek olyan testrészek is, amiket az év többi részében takargatunk, így akinél egyébként is jelen van a testképzavar, ezt az időszakot még negatívabban élheti meg. Emellett az extrém időjárási körülmények, a hőség is szerepet játszhat, a tartósan magas hőmérséklet ugyanis ingerlékenyebbé, fáradtabbá tesz, a tartós kimerültség és irritábilitás talaján pedig könnyeben alakulnak ki depressziós tünetek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






