A tévhitek bennünk vannak
Sokunkban él egy elképzelés, hogy hogyan szeretnék kinézni külsőleg, és jobb esetben az is, hogy milyenek szeretnénk lenni a belsőnkben. Mert rájöttünk arra, hogy nem elég csak a testünkkel, hanem az elménkkel is foglalkoznunk kell. Eljárunk edzeni, figyelünk arra, hogy miket viszünk be a szervezetünkbe, szép ruhákban járunk, oda figyelünk a megjelenésünkre.
Fejlesztjük magunkat különféle önismereti könyvekkel, eljárunk coach-hoz, meg akarjuk ismerni az önvalónkat. És van, hogy hiába tesszük bele az energiát és az anyagiakat is, valahogy nem jön a fejlődés. Nem érezzük magunkat harmóniában, és egyedül élünk.
Az a tévhit jár a fejünkben, hogy ha majd öt kilóval könnyebbek leszünk, ha elolvasunk még egy önfejlesztő könyvet, ha drágább ruhákban járunk, hosszabb lesz a hajunk, akkor jön a várva várt párkapcsolat, és minden földi jó, amire vágyunk. Olvass még a témában
Mindig valamihez kapcsoljuk azt az álmot, amit el szeretnénk érni.
És azzal, hogy örökös elégedetlenségben élünk, ezt tükrözzük a külvilág felé is. Elfelejtjük az értékeinket, a belső és külső kincseinket, és hajszolunk valamit, amivel azt hisszük értékesebbé válhatunk. Ideje megállni ebben a hamis útkeresésben és elfogadni magunkat a szépséghibánkkal együtt is.







