A nyolcvanas években nagy szónak számított az, ha valakinek olasz, vagy német barátja, udvarlója akadt. Talán azért, mert ez a két népcsoport képviselte a két ellenpólust… és egy út volt a magyar lányok számára, hogy jobban boldoguljanak. Természetesen nem mondom, hogy mindenki csak arra utazott, hogy jólétben éljen, inkább csak azt mondanám, hogy abban az időben – naivságuk miatt – könnyebben estek szerelembe a lányok, és az volt az elfogadott, hogy érettségi után férjet kell szerezni. És ha már lehet, miért ne legyen különleges…
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Az olasz férfiak
Sokan nem csak csajozni jártak hazánkba, hanem konkrétan házasulási célból. A magyar lányok harminc, húsz évvel ezelőtt sokkal visszahúzódóbbak, szerényebbek voltak, és szinte nyert ügyük volt, ha ez párosult azzal, hogy jól tudtak főzni. Az olasz fiúk, abban az időben több megbecsülést kaptak a magyar lányoktól, akik félistenként tekintettek rájuk, akként kezelték őket. Ám az olasz férfiak egy része – ezt kihasználva – szórakozni jött ide. Ekkor kelt életre az a mondás: az olasz férfi örökké szeret majd téged, feltéve, ha a végítélet két héten belül bekövetkezik.