Vásárolgatás vagy spórolás?
Amikor látunk valakit, aki sokat költekezik, alapvetően kétféle módon ítélhetjük meg. Az egyik nézet szerint az illető biztosan jól keres, legalábbis elegendő pénze van ahhoz, hogy költséges szokásokat tartson fent, miközben biztosan saját lakása van és még félre is tesz. A másik vélekedés az, hogy talán nem is olyan tehetős, mint amilyennek tűnik. Lehet, hogy semmibe nem fektet be, nem takarít meg és nem gondol a jövőjére sem, egyszerűen elszórja, ami pénze van, talán már adósságot is termel.
Szakértők szerint a kétféle gondolkodásmód alapvetően sokat elárul arról, hogyan állunk mi magunk anyagilag és miként bánunk a pénzzel.
Különböző pénzügyi alkalmazások használatán keresztül vizsgálták emberek anyagi helyzetét és ezt vetették össze a vagyonosságról alkotott véleményükkel. Azt találták, hogy többségében azok az emberek, akik a nagyobb költekezés mögött komoly vagyont feltételeznek, saját maguk nem éltek jólétben, több adósságuk volt, kevesebb megtakarításuk és befektetésük. Mindez azt mutatja, hogy a vagyonos emberről alkotott elképzelésük inkább a külsőségek alapján alakult ki. Vagyis valószínűleg már a gazdagság látszatát kelti bennük sok olyan dolog, amit maguknak nem engedhetnek meg. Olvass még a témában
„Akkor döbbentem rá, hogy elvesztettem a legjobb barátomat” – Férfiak, akik megbánták, hogy elváltak
Zajszűrés felsőfokon: így védem az elmémet, ha túl sokat beszélnek körülöttem
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a Szűz jegyűekkel
A saját vállalkozás árnyoldala, amit csak akkor értesz meg, ha már benne vagy

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






