Az önérvényesítés szükségszerűsége
Az önérvényesítés nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk a partner érzéseit, hanem azt, hogy felismerjük és kommunikáljuk a saját érzelmi szükségleteinket is. Az érzéseinket próbáljuk érthetően kommunikálni és keressünk együtt megoldást a társunkkal arra, hogy ezek megoldódjanak.
Dr. Brené Brown pszichológus, a ‘Daring Greatly’ című művében hangsúlyozza, hogy a sebezhetőség és az őszinteség a legnagyobb erősségeink közé tartoznak, amelyeket egy kapcsolatban is bátran alkalmazhatunk.
Ehhez persze az kell, hogy először önmagunknak is meg tudjuk fogalmazni, mi okozza mostanában az elakadást nálunk, majd merjük őszintén elmondani a társunknak. Az önérvényesítés segítségével elkerülhetjük, hogy az érzelmi munka aránytalanul oszlódjon meg a kapcsolatunkban. Olvass még a témában
Csak évek után vallotta be a vőlegényem, hogy a tájszólásom miatt majdnem nem hívott el randira
„Egyéjszakás kaland, fiatalabb pasi, autó-szex” – 10 szexuális bakancslista élmény, amit ne hagyj ki
Ez a személyiségjegyed tesz igazán szexivé – Teszteld!
„Ha nekem van hobbim: rossz anya vagyok, de ha a férjemnek, akkor ő a szenvedélyének él” – Kettős mérce a nemek között
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






