„Nem próbált jó anya lenni, csak annak akart tűnni” – nárcisztikus szülők és szokásaik

Címlap / Életmód / Lélek / „Nem próbált jó anya lenni, csak annak...

„Nem próbált jó anya lenni, csak annak akart tűnni” – nárcisztikus szülők és szokásaik

Imidzs

Apám volt nárcisztikus, és ezt nem csak mondom, mert idősebb korára már papírja is volt róla. Nem mintha ez engem különösebben vigasztalna a gyerekkorom miatt…

4 csillagjegy, aki mindenkiért helytáll, csak magáért nem

Nem érzett irántam apai szeretetet, ezt sosem éreztem, viszont az imidzsére nagyon is odafigyelt. Mert nem én voltam neki fontos, hanem az, hogy mások milyennek látják. Nem megélte az apaságot, hanem előadta, mint valami szerepet. Természetesen csak akkor, ha volt közönsége: amikor egyedül voltunk, levegőnek nézett.

Szomorú nő egy sötét szobában

Végre

Anyám azért szeretett szülő lenni, mert végre volt három olyan áldozata (én és a két tesóm), akik nem vághattak vissza neki és nem hagyhatták el. Mivel nem kérdőjelezhettük meg a hatalmát, végre tudott uralkodni. A család volt az ő királysága: mi a kis alattvalói, ő pedig az uralkodó.

Olvass még a témában

Ő dönthette el, mi a bántalmazás: az, hogy ő nem adott vacsorát, vagy az arcunkba üvöltött semmiségekért, az nem volt az. Ha ok nélkül büntetett vagy megalázott minket, ő csak szigorú volt. Viszont ha mi nem adtunk neki puszit amikor kérte, az abúzus volt:

„Gonoszak vagytok, miért kínozzátok így az anyukátokat?”

A legszomorúbb, hogy ő a mai napig meg van győződve, hogy a lehető legszebb gyerekkort adta nekünk.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 csillagjegy, akivel a gyerekek azonnal szót értenek
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.