Miért káros a brightsiding?
Először is, akik brightsidingolnak, általában nem akarnak ártani, sőt, többnyire épp vigaszt nyújtani próbálnak. De a szándéktól függetlenül ezek a megjegyzések gyakran üresnek hatnak, és azt az érzést kelthetik, hogy az illetőt nem értik meg vagy semmibe veszik – mondja Kennedy. „Elbagatellizálhatják a szenvedést, és azt éreztethetik, hogy az ember feleslegesen panaszkodik vagy ok nélkül rontja a hangulatot.”
Ez azt is sugallhatja, hogy „valami baj van veled, mert nem tudod egyszerűen leküzdeni a negatív érzéseidet vagy megoldani a problémád”.
Ezen felül a brightsiding miatt az emberek úgy érezhetik, hogy elutasítják, nem látják őket, vagy szégyellniük kell a nehéz érzéseiket. „Azt üzeni: ‘a te érzéseid túl kényelmetlenek nekem, ezért azt szeretném, hogy miattam legyél jól’” – mondja Bogdanovic.
Hosszú távon ez rombolhatja a bizalmat, fokozhatja az érzelmi elszigeteltséget, és elveheti az emberek kedvét attól, hogy nyíltan beszéljenek a fájdalmukról. Végső soron az olyan frázisok, mint a „majd megoldódik!”, azt sugallják, hogy az illetőnek nincs beleszólása vagy választási lehetősége, és mindent a sorsra kell bíznia – magyarázza Kennedy. „Nem nyújtanak valódi empátiát, és azt sugallják, hogy az embernek egyszerűen össze kell szednie magát. Emellett nem adnak semmilyen érdemi, reális megoldást sem.” Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 6. a numerológia szerint: erő és beteljesülés
A Mérleg-szezon inspirációi: kuckózós tónusok és esztétikus dekorációk a harmonikus őszi otthonért
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
„Ő rákiabál a gyerekre, én nem” – A férjednek joga van másképp bánni a gyerekkel, mint ahogy te neveled őket
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






