A természet gyógyszertára szinte kimeríthetetlen, a különböző fűszerekkel például nem csak az ételeidet bolondíthatod meg, de a szépségápolásban, illetve az egészséged megőrzésében is segítenek. Ezúttal egy messziről érkezett, ázsiai fűszert, a ragyogóan sárga kurkumát vesszük górcső alá.
Szinte mindre jó a sárga por
A kurkuma leggyakrabban őrölt formában érhető el idehaza.
Gyönyörű, narancssárga színe már önmagában vonzóvá teszi, hát még ha abba is belegondolunk, mennyi mindenre jó: nem csak antioxidánsokkal van tele, gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatása is van.
A kurkumát a népi gyógyászat egyaránt ajánlja gyomorpanaszokra, allergiás reakciók, illetve az ekcéma kezelésére, de a szép bőr megőrzésében is sokat segíthet.
Azt fontos még tudni, hogy erős, narancsos színét természetes festékként is használják, tehát légy óvatos vele, mert könnyen befogja a törülközőt vagy a konyharuhát.
Kurkuma tea
A kurkumából készült tea íze meglehetősen intenzív, de nem is óriási bögrékkel kell hörpölni, csak egy kis csészével elkortyolni, mint amolyan kulináris csemegét.
Számos kedvező hatásának köszönhetően, meg persze a színe miatt, talán nem túlzás azt állítani, hogy a kurkuma tea egy kis csésze tiszta arany a szervezetednek, amit fájdalomcsillapítóként, de akár naponta fogyasztva, a szebb bőr és az erősebb immunrendszer megőrzésének érdekében is használhatsz.
A kurkumát érdemes fahéjjal, szerecsendióval és esetleg gyömbérrel együtt leforrázni, majd a teát tejjel és mézzel gazdagíthatod.
Arcmaszk
A kurkumából készült arcmaszk elsősorban azoknak ajánlott, akiknek a bőre pattanásos, gyulladásra hajlamos, esetleg a pattanások után hegek maradtak vissza.
A kurkumás pakolás jót tesz az ekcémás bőrnek is, mivel fertőtlenít is. Egy kevés joghurtot keverj el néhány csepp mézzel, és ehhez adj egy csapott teáskanál kurkumát.
Vidd fel a maszkot, és várj, amíg megszárad, majd langyos vízzel mosd le a pakolást.
Ha a bőröd hajlamos a zsírosodásra is, tegyél a joghurtos, kurkumás krémbe egy kevés szantálfát is, hogy ne csak friss és tiszta, de matt is legyen a bőröd.
A kurkumás maszkot akkor is használhatod, ha a bőröd a pirosodásra hajlamos, vagy ha megjelentek az első ráncaid.
Kurkuma tabletta
Ma már itthon sem nehéz kurkuma tablettát szerezni, szinte bármelyik nagyobb drogériában hozzájuthatsz a csodakapszulához.
Naponta kétszer, étkezés után szedve, a kurkuma tabletta csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát, erősebbé és ragyogóbbá teszi a bőrödet, de a hajadra és a körmeidre is jó hatással van.
Ha nem vagy oda a tablettákért, akkor még mindig dobhatsz egy kevés kurkumát a napi ételeidhez vagy italaidhoz, így mindenféle hozzáadott anyag nélkül, tisztán juthatsz a kurkuma áldásos hatásához.
Kurkumás testtekercselés
Hasonlóan az arcmaszkhoz, a kurkumát itt is joghurttal és mézzel kell elkeverned, ám most ne az arcodra, hanem a narancsbőrös területre kend fel vékony rétegben, majd csavarj a testrész köré fóliát, végül burkold be egy törülközőbe.
Pihenj így 15-20 percet, majd vedd le a törülközőt és a fóliát, és zuhanyozz le hűvös vízzel.
A kurkuma felpezsdíti a keringést, segíti a méregtelenítést, a méz magába szívja a kiválasztott méreganyagokat, a joghurt pedig táplálja és kisimítja a bőrt.