Odamentem hozzá, mert nem bírtam ki. Megkérdeztem, honnan ismerte a nagyapámat. Egy pillanatra elfordította a fejét, mintha azon gondolkozna, egyáltalán válaszoljon-e. Aztán annyit mondott: „Régen, még a felesége előtt.” És ez a mondat, ez a néhány szó úgy hasított belém, mintha valaki kihúzta volna alólam a talajt.
Véletlen találkozások, amik mindent megváltoztattak
Nem kérdeztem tovább akkor. Valahogy nem éreztem magamban a jogot, hogy ott, a sírnál, a gyász kellős közepén feszegessem egy idegen nő és a nagyapám közös múltját. Ő is érezte ezt, mert néhány szó után csendben elköszönt, és elindult a temető kapuja felé. Néztem a hátát, a szürke kabátot, ahogy egyre kisebb lesz, és arra gondoltam, hogy talán soha többé nem látom.
