Retrospektív
Akkor összetörtem, de ma már megértem, miért alakultak így a dolgok. Mondta a feleségem, hogy mi a baj, de nem figyeltem rá, a panaszkodása egy idő után háttérzajjá vált a fejemben. A helyében én is elváltam volna magamtól, akkoriban nem voltam olyan ember, aki mellett meg lehetett maradni.
Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
Kiérdemelve
Az egyetem alatt jöttünk össze, ugyanazzal a diplomával indultunk neki együtt az életnek. Aztán a feleségem elhúzott, nem is kicsit: jobb pozíció, jobb fizetés. Akkoriban féltékeny voltam a sikerére és még azt is képes voltam a fejéhez vágni, hogy csak szerencséje van a munkahelyével.
A szívem mélyén tudtam, hogy ez nem igaz, azért haladt előre a ranglétrán, mert okos volt és szorgalmas. Könnyebb volt azt mondanom mindenkinek, hogy a nejem felszínes nő, aki lelépett, mert én kevesebbet kerestem, de az igazság az volt, hogy én nem tettem eleget azért, hogy előrelépjek. A volt feleségemnek igaza volt és miután eleget nyalogattam a sebeimet és elengedtem az önsajnálatot, szépen összekaptam magam.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






