🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
13/15 Halhatatlanból halandóvá formáló név
A nevük ember által történő kimondását követően a legtöbb varázslény elveszítheti halhatatlanságát, varázserejét, vagy akár életét is. Gondoljunk itt példaképpen a gyermekkori népmesére, a Pancimancira, melyben a törpe szellem segít elvégezni egy lány helyett az emberi megközelítésből lehetetlennek tetsző feladatot. A munka elvégzését követően, ha a lány nem tudja megmondani a szellem nevét, úgy annak jogában áll magával ragadni a lányt. Tudjuk mi lett a vége…
14/15 Ragadvány- és gúnynevek
Egy kisebb közösség tagjai között előfordult, hogy egyazon névvel több csoporttag is rendelkezett. Ezért a pontos azonosítás érdekében szükség volt arra, hogy valamilyen megkülönböztető jeggyel ruházzák fel az azonos névvel rendelkező személyeket. A ragadványnevek esetében a fő ok tehát nem volt más, mint a szükségesség. Más a helyzet azonban a gúnynevekkel. Ez utóbbi esetében ugyanis az emberi együttélésből adódó, illetve a más csoportoktól való megkülönböztetés céljából előszeretettel alkalmazott ősi szokással találhatjuk szembe magunkat: a gúnyolódással.
15/15 +1. Ragadvány- vagy gúnynévből gyúrt rangnév
Volt azonban a történelem során olyan személy is, aki előnyt kovácsolt magának a rá aggatott ragadvány- és/vagy gúnynévből. Remek példaként hozhatjuk ide a neves római filozófus, író: Cicero (Marcus Tullius) esetét, aki a Cicero nevet mintegy hagyatékként kapta egyik ősétől. A név egy orr hegyén csücsülő, egy borsóra (cicer) kísértetiesen emlékeztető szemölcs miatt látott napvilágot. A történet szerint a filozófust barátai megkísérelték meggyőzni arról, hogy hivatalba lépésekor váljon meg az örökölt névtől, ő azonban lelkes szellemességgel megfogadta, hogy híressé teszi ragadványnevét. Minden jel arra utal, hogy ez sikerült is neki.